A földön olyan távol van a magyarok őshazája, hogy a mennynek is csak a legvégéből lehet valamelyest odalátni. A közangyalok már a fejüket fogták, szárnytollaikat tépdesték, mikor Mihály arkangyal időről időre kiadta nekik az ukázt: ha a menny fenekéből is, de kerítsék elő Kőrösi Csoma Sándort, mert a Fennvaló valamilyen ügyben konzultálni kíván vele. Az Úristen és pár intelligensebb szent nagyra tartották kutatómunkáját, de a mennyei lények többsége nem is pedzette, minek kell folyton olyan messze elbódorogjon.

Egyszer, mikor épp visszatért a mennyország végéből, az angyalok azzal a hírrel fogadták Kőrösi Csoma Sándort, hogy egy erős tekintetű, bajuszkás illető kereste. Üzenetet hagyott a portán: fussanak össze valahol, meg kéne beszélniük valamit.

Nemsokára megtörtént a találkozás. Kiderült, Petőfi Sándor volt az illető, aki kereste. Már régebbecske tartózkodott ő is odafent, de csak most tudott időt szakítani, hogy találkozzon Kőrösi Csoma Sándorral. Eddig foglalt volt, mert mihelyt betette a lábát a mennyország kapuján, a kapu körül lézengők mind megrohanták, hogy bár a lelke szegélyét megérinthessék a nagy költőnek. Jó darabig nem is engedték el, feszt szavaltatták.
Végül csak létrejött a találkozás a két drusza között. Kőrösi Csoma Sándor erősen örült Petőfi Sándornak. Személyesen ugyan nem ismerte a földön, mivel élete utolsó éveiben Indiában élt. Idősebb is volt, épp akkor távozott az élők sorából, amikor Petőfi komolyabban verselni kezdett. De ideát a mennyben sok szép költeményét hallotta megzenésítve, az égi kar előadásában. A jámborabb angyalok hárfát pengetve kántálták a Távolbólt, a szilajabbak a Szabadság, szerelem metálosított változatát vettették.

Petőfi Sándor is örült Kőrösi Csoma Sándornak, mert bár soha nem találkozott vele, de odalent a földön hallotta hírét a konok székelynek, aki nyakába vette a világot, hogy megtalálja a magyar őshazát. Utazni Petőfi Sándor is szeretett, rövid életében a Kárpát-medence sok helyét összejárta, gyakran vitette magát az apostolok lovával is. Kőrösi Csoma Sándor utazásáról hallva párszor neki is eszébe jutott, milyen szép túra lenne megjárni Ázsiát, megkeresni benne a magyar őshazát. De pénze sosem volt rá. A fehéregyházi vesztes csata után a dsidások elől menekülve a kukoricásban, ismét felötlött benne, nem kéne-e fogságba esnie, s tiszta ingyen, a cár pénzén elvitetni magát Szibériába? Egy darabig most úgysem tanácsos Magyarországon tartózkodnia, úgy hallotta, Ferenc Jóska erősen pikkel rá az Akasszátok fel a királyokat! című verséért. S a szibériai fogságból megszökve, milyen alkalmatosan lehetne ősmagyarok után kajtatni a környéken.

Nem sokat töprenghetett szegény, a cári lovasok utolérték, s rövidesen a mennyországban találta magát. De Petőfi Sándornak olyan erős agya volt, hogy futó gondolatai sem enyésztek el nyomtalanul, ott lappangtak ragályosan az emberek között. Fogságba esésének és Szibériába deportálásának ötlete százvalahány esztendő múlva barguzinos képzelgésként ütött ki az utókoron.

Amikor összeültek, Petőfi Sándor rögtön azzal kezdte, hogy beszéljenek a magyar őshaza felkutatásáról. Folytatni kéne a dolgot, kár lenne abbahagyni. Kőrösi Csoma Sándor őt is vegye be a buliba, csinálják együtt. Kettesben könnyebb minden. Hogy meghaltak, nem lehet akadály két ilyen erős akaratú, eltökélt léleknek. Egyre csak fújta a magáét, Petőfi erősen rámenős tudott lenni. De Kőrösi Csoma Sándort sem kellett sokat győzködni ebben a témában.

Meghányták-vetették a dolgot, s úgy döntöttek, szabályos eltávozást kérnek az Úrtól. Nem jó megkerülni az Úristent semmiben, meg nem is igen lehet. Mindig problémák adódtak abból, ha valaki ezzel próbálkozott. És a segítsége is nagyon elkelne, anélkül hogyan? Szóval szólni kell az Úrnak, szóltak is.

Az Úristen eleinte ódzkodott visszaengedni őket a földre, nem volt szokás elkérezkedni a mennyországból. De a két Sándor mindegyre csak járt a Fennvaló nyakára, folyton rágták a fülét, eressze el őket. Az Úr értékelte, hogy tiszta szívvel járulnak eléje, nem holmi önző szándékból nyaggatják. Petőfi szépen versbe szedte a kérésüket, megindítóan ecsetelve a magyar őshaza keresésének rengeteg gondját-baját. Olyan meghatóan szavalta el, hogy az angyalok éktelenül bőgni kezdtek. Még az Úristen is félrefordult, ne lássák, hogy egy cseppecskét elérzékenyült.

Addig nyűgöltek, hogy az Úr végül csakugyan elengedte őket. Kimenőt adott nekik, járják meg magukat odalent. Keressék fel a magyar őshazát, rendkívüli hely az, odafent a mennyben is számon tartják. Ámuljanak csodás tájain, ölelgessék meg az ott maradt atyafiságot, gyűjtsenek felejthetetlen benyomásokat. Azonkívül Kőrösi Csoma Sándor gyűjtse be a másik énjét is, amelyik még mindig odalent bolyong a földön, keresve az őshazát. Kis időre elnézték neki a góbés turpisságot, hogy megkettőződött. Tudja az Úr, hogy nemes cél érdekében tette. De nem mászkálhat míg a világ egy személyként kétfelé. Egyesüljön a másik énjével, úgy jöjjön vissza.

Menjen vele Petőfi Sándor is, ha már annyira mehetnékje van. Megérdemli ő is, hogy lássa a magyar őshazát. Minden mártírköltő megérdemel minden extrát. S ha már látták az őshazát, vigyenek hírt róla az új hazában élőknek meg a többi Kárpát-medencei magyarnak is. Petőfi Sándor szedje fáinul versbe, ahogy csak ő tudja.

Közben nyissák ki jól a szemüket, figyeljenek meg alaposan mindent. Sok furcsa dolgot hallani mostanában a Kárpát-medencei viszonyokról. Erősen elfacsarodtak ott a dolgok valamerre. Matassanak bele nyugodtan, ha úgy látják jónak. Jöttükben-mentükben igazítsanak a csámpásan álló dolgokon.

Készülődik is már Kőrösi Csoma Sándor Petőfi Sándorral együtt, hogy csináljanak egy vizitációt idelent. De ami a mennyben egy perc, az a földön száz esztendő. Így kicsit még várni kell rájuk.

…Az lesz majd a piros betűs ünnep, amikor Kőrösi Csoma Sándor karöltve Petőfi Sándorral, alászállnak a mennyek országából. Jődögélnek lefelé szépen, mint két jó koma a csíksomlyói nyeregből búcsú után. Előbb a mitikus magyar őshazát keresik fel, majd a közönséges viseltes mostanit. Még szép, hogy útba ejtik Székelyföldet is. Azt nem lehet kihagyni, nincs ahogy.

Módszeresen körülnéznek mindenütt, aprólékosan megvizsgálnak mindent. Olyan dolgokat látnak döbbenten, amitől felforr az agyvizük. Olyan dolgok történnek könnyedén, melyeknek nehezen sem szabadna megtörténniük. Olyan dolgok mutatkoznak szerte, hogy nagy szar kis papírban.

A látottakon istenesen felhúzzák magukat. Gutaütés kerülgeti őket, szemük is kiguvad. Mégsem mondanak csúnya szavakat fennhangon. Visszanyelik, ne így távozzon belőlük a gőz. Fövő fejüket jeges vízbe mártják többször. Hideg fejjel kiadósabban lehet dolgokhoz matatni. Aztán kicsit kézre veszik a dolgokat.

Akkor lesz dolgoknak meglepő folyása.