Átadták a Tompa–Kelebia határátkelőt a Belgrádba vezető autópályával összekötő utat tegnap, így a Magyarországra irányuló vagy onnan érkező teherforgalomnak már nem kell áthaladnia a határ mellett fekvő Szabadka központján. Az utat közel harminc évig építették, a munkálatok azonban csak az utóbbi négy évben váltak intenzívvé.
A 24 kilométeres út kiépítése 24 millió euróba került. A cél az volt, hogy a kelebiai határátkelő teherautó-forgalma elkerülje Szabadka belvárosát. Az úgynevezett Y-elágazás átadóján Aleksandar Vucic szerb államfő kiemelte, az a célja, hogy a jövőben Szerbiát és Magyarországot az infrastrukturális fejlesztések által, utak és vasutak építésével, határátkelők átadásával közelebb hozzák egymáshoz.