A világ hetven országából érkező több mint húszezer fiatal részvételével, közös imaesttel megkezdődött szombaton a taizéi ökumenikus vallási közösség 42. európai ifjúsági találkozója a nyugat-lengyelországi Wrocławban.
A január 1-jéig tartó rendezvényt idén a Mindig úton, de nem gyökértelenül mottóval tartják meg. Részt vesznek rajta a lengyelországi keresztény egyházak vezetői és a wrocławi rabbi. A fiatalokat levélben köszöntötte Ferenc pápa, Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, Kirill moszkvai pátriárka, valamint Andrzej Duda lengyel elnök.
Ferenc pápa a vendéglátó országról, Szent II. János Pál pápa szülőhazájáról szólva hangsúlyozta: Lengyelország a hitben vetette meg gyökereit, ez tette lehetővé, hogy a lengyelek helytálltak a nagy próbatételekben, a kommunizmus idején, amikor a remény veszni látszott. Azt kívánta a fiataloknak, hogy induljanak el mások felé, legyenek képesek válaszolni „a társadalom új kihívásaira, elsősorban azokra a veszélyekre, amelyek közös otthonunkra leselkednek”.
A wrocławi családoknál és plébániákon elhelyezett fiatalok öt napon keresztül többnyelvű közös imákon vesznek részt a 20. század elején épített, 2006-ban az UNESCO világörökségi listájára felkerült Centenáriumi Csarnokban, valamint a helyi templomokban. Kisebb csoportokban elmélkednek a hit, a társadalmi élet és a kultúra kérdéseiről is. December 31-én este a vendéglátó egyházközségekben a résztvevők a békéért imádkoznak, majd közös imán vesznek részt a Centenáriumi Csarnokban, ahol éjfél után megtartják a hagyományos „nemzetek ünnepét”, amelynek keretében az egyes országok kultúráját mutatják be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.