Felszentelték a debreceni Szentháromság ortodox templomot szombaton, a liturgiát Márk metropolita, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjének kormányzó főpásztora mutatta be.
A háromórás szertartás után Márk metropolita, aki oroszul méltatta az eseményt, a megjelent hívek előtt elmondta, több éven át voltak liturgiák, istentiszteletek a Késmárk utcai templomban, amely azonban eddig nem volt megszentelve, most felajánlották „ajándékként Istennek”. A metropolita arra kérte a jelenlévőket, a jövőben jöjjenek minél többen a templomba, hiszen annak ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik felépítették, berendezték a hagymakupolás épületet.
Sipos Barnabás helyi parókus ünnepi beszédében visszatekintett az elmúlt évtizedre, azt mondta, 2010 óta fokozatosan adatott meg mára az, amit elértek. Annak idején egy kétállásos garázsból alakították ki a templomot, amelynek létrehozásához a magyar államtól kétszer kaptak támogatást: 2011-ben hétmillió, idén pedig ötmillió forintot. Debrecen önkormányzata idén kétmillió forinttal járult hozzá az egyházközség működéséhez.
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere köszöntőjében kiemelte, az önkormányzat büszke arra, amit az ortodox egyházközség létrehozott. A városban az ortodoxok a XVI. századtól jelen vannak, ám felszentelt templomuk eddig nem volt. Reményei szerint a hitélet, a közösségépítés mellett a többi egyházhoz hasonlóan csatlakoznak majd egyéb tevékenységekhez, például működtetnek szociális intézményeket is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.