Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Dombormű megáldása Esztelneken

2020. január 3., péntek, Közélet

Rendkívüli volt az idei Szent Család ünnepe az esztelneki ferences templomban, hiszen sor kerülhetett egy dombormű leleplezésére, megáldására, és a Szent Család oltalmába ajánlották a székely népviseletbe öltözött családokat.

  • Varga Bálint felvétele
    Varga Bálint felvétele

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka a ferences rendtartomány provinciálisa, Erik testvér volt, aki azért jött Esztelnekre Szilveszter barát meghívására, hogy megáldja a Vargha Mihály szobrászművész által készített nagyméretű domborművet.

A műalkotás elkészítését a Domokos család támogatása tette lehetővé, akik az id. Domokos Ferenc temetésén összegyűlt adomány egy részét a ferences templomnak ajánlották fel, és ezt Szilveszter barát a Szent Család domborműre fordította, amely egyúttal emléket is állít id. Domokos Ferencnek.

Az ünnepi szentmise végén Erik testvér a Szent Család oltalmába ajánlotta az esztelneki családokat és ünnepi áldásban részesítette a jelenlevőket. „A Szent Családot ábrázoló dombormű emlékeztessen bennünket Mária, József és a kis Jézus életpályájára és ugyanakkor bátorítson bennünket az ő életvitelük, az Istenben való elkötelezettség követésére. Imáinkban bizalommal forduljunk hozzájuk e dombormű előtt is, égi pártfogásukat kérve családjaink számára” – olvasható a vasárnapi esemény kapcsán Szilveszter barát blogbejegyzésében.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 1137
szavazógép
2020-01-03: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2020-01-03: Jegyzet - Mózes László:

Megengedhetetlen disznóság (Kármentő)

Megengedhetetlen disznóság – e szavakkal minősítette Ion Iliescu volt államelnök a Román Forradalom Intézetének hétfői megszüntetését. Az elmúlt év legutolsó kormányülésén ugyanis Ludovic Orbanék sürgősségi rendelettel számolták fel a „tudományosnak” is nevezett intézményt, melynek élén ki más állhatott volna, mint maga a 89 esztendős, még mindig minden lében kanál Iliescu, kinek előbb említett kijelentése egyébként őt magát minősíti. Ha még egyáltalán szükséges valamiféle minősítés személyét illetően.