Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A bírságpont és a baleset

2020. január 4., szombat, Máról holnapra
Mózes László

Bár év elejétől 145 lejről 223 lejre növekedett a közlekedési szabálysértésért megállapított bírságpont értéke  – a legkisebb kiróható pénzbüntetés sem kevés, 446 lej –, aligha remélhető, hogy ez az intézkedés önmagában megváltoztatja a romániai eszement autóvezetők viselkedését.

A legvadabbak és legfelelőtlenebbek tekintélyes része ugyanis abból a társadalmi rétegből származik, melynek képviselői között gyakori az ostoba, ám jómódú embertípus. Ők mint közveszélyes, krónikus gyorshajtók rendszerint fütyülnek a közlekedési szabályokra, miközben erősebbnél erősebb járgányaikkal hajtanak, mint az őrült, és nem törődnek semmivel. Egyrészt azért, mert ha megbírságolják őket, röhögve kifizetik azt a pár száz vagy pár ezer lejt, ha pedig balesetet okoznak, rendszerint sértetlenül lépnek ki személygépkocsijukból, s mennek is tovább, miközben a másik károsult az autóroncsok között marad, noha szabályosan közlekedett.

A napokban is e forgatókönyv szerint játszódott le egy befolyásos politikus és két idős ember balesete. Négykarikás luxusautójával Daniel Chiţoiu volt pénzügyminiszter összeütközött a hazai autóipar egyik népautó jellegű termékével, s míg a politikus a balesetet követően szinte sértetlenül kiszállt járművéből, a másik jármű 82 éves vezetője a helyszínen elhunyt, utasa pedig a kórházban halt bele sérüléseibe. A hazai sajtó hangos az efféle szomorú történetektől, politikusok, sztárocskák vagy azok gyermekei több hasonló balesetet okoztak már az elmúlt években, melyek közös jellemvonása, hogy elkövetőik valahogy mégsem kerülnek börtönbe. Chiţoiut végül némi teatralitással kórházba vitték, a mostanság oly sokat emlegetett fővárosi Floreasca intenzív osztályára, ahonnan később a hátsó bejáraton távozott, nehogy kérdőre vonják a várakozó újságírók. E magatartás szintén a vezetők sajátossága. A rendőrség pedig vizsgálja az ügyet, ám egyelőre nincs hivatalos álláspont arról, hogy ki okozta a tragikus balesetet, noha a médiában megszólaló szemtanúk a politikust hibáztatják.

Minek kell még történnie, hány hasonló balesetnek, hogy a hatalmi mámortól elkábult, öntörvényű és gőgös autóvezetők jobb belátásra térjenek? De a társadalom alsóbb szintjein is nagy a baj a közlekedési szokásokkal, legalábbis erre utal – például – az ittasan, hajtási nélkül és lopott autóval vitézkedők ijesztően magas száma. Ha naponta nem is, de hétvégén rendszeresen elkapnak néhányat az effélékből még mifelénk, Háromszéken is. És miféle diagnózis, hány bírságpont állapítható meg annak a román állampolgárságú hölgynek az esetében, aki egy magyarországi autópályán hajtott a forgalommal szembe, s rendőri felszólításra sem volt hajlandó megállni?

Hány büntetőponttal és mekkora pénzbírsággal váltható ki az utakon felelőtlenül kioltott emberi élet? Számolgathatunk, mert míg e beteges közlekedési virtus, az eltorzult, felelőtlen autóvezetői magatartás nem változik, a közúti biztonság illúzió marad.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 219
szavazógép
2020-01-04: Közélet - Fekete Réka:

Közösségi összefogás egy orgonáért

Mintha a sepsiszentgyörgyi unitárius gyülekezet és a város más felekezetekből származó zenekedvelői, egyének és vállalkozók személyesen kívánnák megszólaltatni az unitárius templom orgonáját, olyan szorgalmasan gyűjtik a pénzt, hogy a közel ötszáz sípból minél hamarabb felcsendüljön a csodálatos zene.
2020-01-04: Belföld - :

Araszoló autópálya-építés

A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastructura Egyesület tegnap közzétett elemzése szerint reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 2020-ban Romániában.