NEM EMELKEDIK január 1-jétől az elektromos energia ára, erősítette meg a gazdasági tárca vezetője. Virgil Popescu a Szociáldemokrata Párt Mehedinți megyei elnökének Facebookon megosztott hírére reagált, miszerint január elsejétől nő a villamos energia ára, és ez már a februári számlákon érezhető lesz.
A szóban forgó cikk azonban még 2015-ben jelent meg, így egyáltalán nem felel meg a valóságnak – pontosított a tárcavezető. Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság alelnöke, Nagy-Bege Zoltán tavaly decemberben egy lapinterjúban megerősítette: január 1-jétől biztos nem emelkednek az árak, július 1-jétől pedig valószínűleg a kétéves inflációt számolják rá azokra. A villanyáram piacát 2021-től liberalizálják. Az Orban-kabinet ugyanakkor próbál odafigyelni a rászorulókra, vagyis a legveszélyeztetettebb csoportokra is, és vállalta, hogy 2020 végéig meghatározza, kik a veszélyeztetett fogyasztók és kidolgozza a mechanizmust a védelmükre. (Marosvásárhelyi Rádió)
KI FIZETI A NYUGDÍJAKAT? Hosszú távon gondot okozhat az államnak a nyugdíjak kifizetése – véli Violeta Alexandru munkaügyi tárcavezető, aki szerint Romániában mindössze 400 ezerrel haladja meg az aktív dolgozók, alkalmazottak száma a nyugdíjasokét. Előbbiek azok, akik hozzájárulnak a kifizetési alaphoz, a munkaerő elvándorlása pedig nem kedvez a helyzetnek. Romániában közel 5,2 millió nyugdíjas él, az átlagnyugdíj értéke pedig 1249 lej, ami sokak számára elégtelen. 2018-ban közel 150 ezren kaptak speciális nyugdíjat, az állam akkor összesen 8 milliárd lejt költött juttatásaik folyósítására. A Digi24 hírtelevízió szerint az érintettek – bírók, ügyészek, volt katonák, rendőrök, diplomaták és honatyák – nem a befizetett hozzájárulásuk, hanem különleges törvények alapján kaptak magasabb nyugdíjat. A kiváltságos nyugdíjak közül a legmagasabb összeget – 74 ezer lejt – egy volt ügyész kapta. Bár napirenden szerepelt, a parlament tavalyi utolsó ülésén nem sikerült a különleges nyugdíjak eltörléséről dönteni, a kérdésről várhatóan a téli szünetet követően tárgyalnak a honatyák.
BALESET MIATT MENESZTIK. Úgy tűnik, nem ért véget a szilveszteri mulatság az Orban-kormány frissen kinevezett szállításügyi államtitkárának, aki a tion.ro forrásai szerint ittasan balesetezett péntek délután: belerohant a szolgálati autójával egy szabályosan parkoló járműbe Temesváron. Szerencsére senki nem sérült meg. A rendőrség bűnvádi eljárást kezdeményezett Valeriu Lupu ellen, miután az államtitkár nem volt hajlandó belefújni a szondába, sőt, még a vérvételre sem ment el. Ludovic Orban kormányfő az Agerpres hírügynökségnek pénteken este kijelentette, meneszteni fogja tisztségéből Valeriu Lupu államtitkárt. (Főtér)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.