LabdarúgásMarosvásárhelyi középpályás a piros-fehérek első téli igazolása

2020. január 7., kedd, Sport

A sepsiszentgyörgyi labdarúgóklub hétfőn közösségi oldalán jelentette be, hogy két és fél évre szóló szerződést kötött Kovács Lóránttal. A 26 éves marosvásárhelyi középpályás a magyar élvonalban szereplő Újpest FC csapatától érkezett.

  • Kovács Lóránt
    Kovács Lóránt

„Megérkezett a Sepsi OSK első téli igazolása, Kovács Lóránt személyében egy újabb játékos csatlakozott a kerethez. A 26 éves marosvásárhelyi születésű középpályás, aki legutóbb az Újpest FC játékosa volt, de megfordult már a Haladás vagy a Kolozsvári U együttesében is, két és fél évre szóló szerződést írt alá klubunkkal. Sok sikert kívánunk neki a piros-fehér színekben” – olvasható a klub közleményében.

A labdarúgó ebben az idényben mindössze három mérkőzésen – egyszer kezdőként, kétszer csereként – kapott lehetőséget a liláknál, összesen 117 percet töltött a pályán, emellett háromszor a kispadról nézhette csapatát, legutóbb október 29-én, egy kupamérkőzésen, azóta a játékoskeretbe sem fért be. A jobblábas középpályás tavaly februárban került az Újpest FC-hez, ahol első szezonjában sem alkotott maradandót. 8 meccsen játszott, gólt és gólpasszt sem jegyzett. Ezt megelőzően három évig a Szombathelyi Haladás játékosa volt. Itt 70 élvonalbeli és kupamérkőzésen szerepelt, ezeken a meccseken 9 gólt szerzett és 4 gólpasszt osztott ki. 2013-ban a Kolozsvári U mezében bemutatkozott a román első osztályban, a kincses város játékosaként 46 mérkőzésen lépett pályára, négy gólt és két gólpasszt hozott össze.

A Sepsi OSK korábban már nyilvánosságra hozta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Hilal Ben Moussa holland középpályással. A sepsiszentgyörgyi gárda hétfőn hazai környezetben megkezdte a téli felkészülést. Január 10. és 24. között Törökországba vonulnak edzőtáborba, ahol négy barátságos mérkőzést is játszanak. A Leo Grozavu irányította csapat február 1-jén az FC Hermannstadt ellen folytatja a bajnokságot, ezt követően hazai környezetben játszik a Jászvásári Politehnica és az FC Botoșani csapatával, majd az Astra Giurgiu otthonában zárja az alapszakaszt. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2020-01-07: Sport - :

Sportvilág

FUCSOVICS FŐTÁBLÁS DOHÁBAN. Fucsovics Márton főtáblára jutott az 1,465 millió dollár összdíjazású dohai kemény pályás tenisztornán, miután a második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben. A kvalifikáció első kiemeltjeként a 27 éves Fucsovics vasárnap három szettben, 4:6, 6:1, 6:4-re diadalmaskodott a cseh Jiří Veselý felett, aki a 105. a világranglistán.
2020-01-07: Sport - :

Vizsgálják a Román Labdarúgó-szövetséget (Labdarúgás)

Hónapok óta zajlik a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) nyomozása a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) munkatársai, tisztségviselői ellen, bár az ügy csak a napokban vált nyilvánossá. Az ügyészek több alkalommal is iratokat foglaltak le a szövetség bukaresti székházában, ismeretlen tettes ellen nyomozva bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és adócsalás gyanújával.