Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta az Irán elleni új büntetőintézkedéseket, és azok azonnali hatállyal érvénybe léptek. Ezek az érvényben lévő korábbi szankcióknál is keményebbek – mondotta az államfő a Fehér Házban újságíróknak.
Trump ismételten kitért a múlt péntekre virradóra végrehajtott célzott dróntámadásra, és ismét szörnyetegnek nevezte a támadásban megölt iráni Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének vezetőjét. A támadásban meghalt az iraki Abu Mahdi al-Muhandisz, az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezetének, a Népi Mozgósítási Erőknek a vezetője is.
Trump közölte, hírszerzési jelentések szerint Szulejmáni egy amerikai nagykövetséget készült felrobbantani.
Az elnök szóba hozta a teheráni repülőtér mellett szerdán lezuhant ukrán repülőgép ügyét is. Mint fogalmazott, hajlik arra, hogy gyanakodjék a katasztrófa okai miatt. Kormányzati tisztségviselők szerint az ukrán légitársaság gépét az iráni légvédelem lőtte le.
Ez az információ először egy jordániai lapban jelent meg a gép lezuhanása után pár órával. A lap akkor azt írta: az irániak tévedésből lőtték le a gépet, amelynek valamennyi utasa és személyzete életét vesztette.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.