Elutasította tegnap a legfelsőbb bíróság egyik öttagú testülete Liviu Dragnea semmisségi folyamodványát, amelyben a Szociáldemokrata Párt (SZDP) volt elnöke a fiktív alkalmazások perében rá kiszabott három és fél éves börtönbüntetés eltörlését kérte. A döntés jogerős.
A legfelsőbb bíróság múlt héten tárgyalta Dragnea semmisségi folyamodványát, a bírák azonban akkor elhalasztották a döntéshozatalt, arra hivatkozva, időre van szükségük a mérlegeléshez.
A tárgyalóteremben Dragnea ártatlannak vallotta magát és felmentését kérte. Az SZDP volt elnöke ismét cáfolta, hogy ismerte volna Adriana Botorogeanut és Anisa Stoicát, akik a korrupcióellenes ügyészek szerint a Teleorman megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazásában álltak, miközben valójában a pártnál dolgoztak. „Szilárdan hiszem, hogy teljesen ártatlan vagyok, és nyolc hónapja ártatlanul ülök a rahovai börtönben. Ezért nem térítettem meg a kárt, mert nem tűnt normálisnak, hogy fizessek egy olyan tett miatt, amelyet nem követtem el. Az önök döntésén múlik, hogy továbbra is a börtönben maradok-e ártatlanul, vagy szabadon engednek” – mondta Dragnea a bíráknak.
Ez volt a második rendkívüli jogorvoslati eljárás, amelyet Liviu Dragnea indított börtönbüntetésének eltörlése érdekében, első semmiségi panaszát 2019 decemberében utasították el. A volt SZDP-elnök még indított két pert, amelyektől ítélete felfüggesztését reméli, ezek közül az egyik a bukaresti törvényszéken, a másik a legfelsőbb bíróságon zajlik. Mindkét perben jövő héten kerül sor a tárgyalásra.
Liviu Dragneát tavaly május 27-én ítélték jogerősen három és fél év szabadságvesztésre hivatali visszaélésre való felbujtás miatt. A vád szerint Dragnea – aki a tettek elkövetésekor a Teleorman megyei tanács elnöke volt – közbenjárt annak érdekében, hogy az SZDP megyei szervezetének két munkatársát a gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazza, és rendszeres havibért fizessen nekik úgy, hogy közben a két nő soha nem jelent meg hivatalos munkahelyén és semmiféle tevékenységet nem végzett ott.
Dragnea vezetése alatt az SZDP történelmi győzelmet aratott a 2016-os parlamenti választásokon, de a pártelnök – akit korábban már felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy választási csalással összefüggő korrupciós ügyben – priusza miatt nem kérhette magának a miniszterelnöki tisztséget. A Dragnea elleni bűnvádi eljárások folyamatosan támadási felületet jelentettek az SZDP kormányzása idején az ellenzék és az utcai tüntetéseket szervező civilek számára, akik azzal vádolták a pártot, hogy korrupt tisztségviselői – és elsősorban Dragnea – megmentése érdekében próbálja gyengíteni az igazságszolgáltatást. A 2019-es európai parlamenti választásokig az SZDP támogatottsága felére csökkent. A volt pártelnök a Bukarest melletti rahovai börtönben tölti büntetését, ahol az autószerelő műhelyben dolgozik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.