FERTŐTLENÍTÉS ÁLDOZATOKKAL. Tizennyolc gyerek került kórházba tegnap a bukaresti 133-as számú iskolából, ahol fertőtlenítés után többen rosszullétre panaszkodtak, ezért kiürítették az épületet. A bukaresti tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a fertőtlenítés után készített jegyzőkönyvben nem szerepelt az az utasítás, miszerint 24 órán át tilos lenne beengedni az épületbe a tanulókat és a szakszemélyzetet, így beengedték őket.
A fertőtlenítés azt követően vált szükségessé, hogy a laborvizsgálatok több tanuló esetében is igazolták az influenzavírussal való fertőződést. Miután a nap folyamán több tanuló is légzési nehézségekre és fejfájásra panaszkodott, az iskola képviselői kihívták a mentőket és a tűzoltókat, majd elrendelték az épület kiürítését. Több rohammentős egységet és a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris klaszter csapatát is kivezényelték a helyszínre. (Agerpres)
NAGY HATÁSÚ RÁGCSÁLÓIRTÁS. Ismét kórházba kerültek hétfőn tizennégyen az aradi Adam Müller-Guttenbrunn német iskola tanulói közül. A gyerekek rosszullétre, hányingerre, fejfájásra panaszkodtak, és kiütések jelentek meg az arcukon. Egy héttel ezelőtt negyven gyereket utaltak kórházba hasonló panaszokkal, az esetet akkor azzal hozták kapcsolatba a hatóságok, hogy a vakáció utolsó napjaiban egy dévai cég kártevőirtást végzett az iskola egyik épületében. A bűnügyi szolgálat nyomozócsoportja toxikológiai elemzés céljából mintákat vett a helyszínen. Az egészségügyi minisztérium ellenőrzést rendelt el a helyszínen. Az iskolában egy hétig szünetelt az oktatás. (Agerpres)
HAMIS EURÓBANKJEGYEK forgalomba hozatala miatt tizenhárom házkutatást tartottak tegnap a gyulafehérvári rendőrség kriminológusai Fehér és Szeben megyében. A nyomozók feltételezik, hogy a vizsgált személyek állatok vásárlásakor használták fel a hamisított euróbankjegyeket. Eddig 2200 eurónyi hamis bankjegyet foglaltak le a hatóságok. (Agerpres)
ALAPOS TEMETŐTAKARÍTÁS. Emberi maradványokat találtak tegnap reggel Temesvár kijáratánál egy közeli temető gondozói. A rendőrség in rem (vagyis a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárásba kezdett gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében, de a feltételezett bűncselekmény besorolását a fejleményektől függően sírgyalázásra módosíthatják. A közelben lévő temető gondozói nemrég munkagépekkel gyűjtötték össze és szállították el a felgyűlt növényi hulladékokat és kidobott gyertyákat, koszorúkat. Az egyik feltételezés szerint az emberi maradványok az elhordott hulladék közé kerülhettek. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.