Fucsovics Márton bejutott a harmadik fordulóba a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután szerdán három szettben diadalmaskodott az olasz Jannik Sinner felett. A magyar teniszezőre a 32 között a világranglistán 80. amerikai Tommy Paul vár, aki a 18. kiemelt bolgár Grigor Dimitrov ellen több mint négyórás csatában, döntő rövidítésben győzött.
Az első két szettben a világranglistán 67. magyar játékos egy-egy brék után, 3:3-nál ismét elvette riválisa adogatását, aki tavaly megnyerte a huszonegy év alatti világbajnokságot, és jelenleg a 82. helyen áll. Ez mindkét esetben elég volt a szett megnyeréséhez, a harmadik felvonásban viszont a 27 éves Fucsovics került hátrányba (0:2), ahonnan stabil alapvonaljátékkal 4:3-ra fordított, 18 éves riválisa pedig meccslabdánál kettős hibát ütött. Első találkozójuk 2 óra 16 percig tartott.
„Remekül sikerült felkészülni Jannikból, kicsit magamra ismertem benne, mert 18 évesen én is próbáltam leütni az ellenfelet a pályáról és nagy nyerőket ütni. Most, lassan 28 éves fejjel már máshogy gondolkodom, próbáltam variálni a játékot, a nagy szélben minél több első szervát beütni és felnőttesen játszani. A 20 éves Shapovalov elleni első körös győzelmem után elhittem, hogy meg tudom verni ezeket a fiatal játékosokat, mindkettejük ellen azt éreztem, hogy én vagyok a nagyfiú, és meg kell mutatnom nekik” – nyilatkozta Fucsovics.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.