Sikerült eleget tenni a háromszéki foglalkoztatók bértámogatási kéréseinek, a megyei munkaerő-ügynökség december végéig minden jogos igénylés esetében jóváhagyta az állami hozzájárulás folyósítását. Mint azt korábban jeleztük, a 900-ról 2250 lejre emelt, munkahelyteremtés esetén igényelhető juttatás olyan nagy érdeklődést váltott ki országszerte tavaly, hogy a munkanélküliségi alap egyszerűen kimerült, az ügynökségek nem tudtak eleget tenni a munkaadók igényének, és ez a helyzet a munkaerőpiacon is feszültséget szült.
Eredményes évet zártak, bár a hiányos finanszírozás okán menet közben adódtak nehézségek – ismerte el keddi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője. Sikerként értékelte, hogy minden jogos bértámogatási szerződés zöld utat kapott: a tavaly benyújtottak közül 698 kérés, illetve további 1200, még 2018-ban megfogalmazott igénylés is. A munkahelyteremtést ösztönző juttatás folyósítását csak abban az esetben utasították el, amikor az igénylő nem tett eleget a követelményeknek, vagy ha az új munkatárs időközben felmondott foglalkoztatójánál – ecsetelte. Év eleje óta 21 hasonló kérelem futott be az ügynökséghez, de költségvetés hiányában egyelőre nem tudnak szerződést kötni a munkáltatókkal, az előző év utolsó hónapját is 7 millió lejes deficittel zárták – derült ki az intézményvezető tájékoztatójából. Decemberben egyébként több mint 17 millió lejt fordítottak a foglalkoztatottság növelését célzó intézkedésekre.
A bértámogatási kérések csak kis hányadára jutott fedezet a munkanélküliségi alapból tavaly, Háromszéken mindössze 152 esetben, az igénylések zömére – több mint félezer – különféle uniós pénzből finanszírozott projektek biztosítottak keretet, ezek java részét az országos munkaerő-foglalkoztatási ügynökség kezdeményezte – vázolta Kelemen Tibor. Az állami támogatást megyénkben 84 friss végzős alkalmazásához kérték a munkaadók, 45 évesnél idősebbek foglalkoztatására 345, egyedüli családfenntartók számára 9, nyugdíjazás előtt állók alkalmazására pedig 40 igénylést jegyeztek. Több mint 200 alkalommal olyan fiatalok kaptak esélyt a munkaerőpiacon történő elhelyezkedéshez, akik már nem tanultak, de még nem dolgoztak és szakképzésben sem vettek részt.
Augusztus óta egyébként alig változott, 3,3 százalék a munkanélküliségi mutató megyénkben, december végén 2852 állástalan szerepelt a szakhivatal nyilvántartásában. Az érintettek zöme a 30–49 évesek korcsoportjába tartozik, 10 százalékuk iskolázatlan, 20 százalékuk csak elemi oktatásban vett részt. Ilyen körülmények között ezt a szegmenst nehéz elhelyezni, s hovatovább érezhetően nagyobb az igény a képzett munkaerő iránt – mutatott rá az igazgató. Munkanélküli segélyre a nyilvántartottak alig 19 százaléka, mintegy félezer személy jogosult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.