Súlyos, tízezer lejes bírságot kapott Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere gyűlöletbeszéd miatt az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól (ODT), miután a városi elöljáró egy közösségi oldalon tett bejegyzésben javasolta, hogy az állam szabályozza a gyereknemzést a roma közösség körében.
A testület egyhangúlag hozott döntéssel szabta ki a tízezer lejes bírságot, amely az egyik legsúlyosabbnak számít, amit közéleti személyiségek nyilatkozataik miatt kaptak. Az ODT szerint a polgármester állítása kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát, sérti a magánéletet, előítéleteket terjeszt és táplál a társadalomban, megbélyegez egy közösséget. A testület közleménye leszögezi, a szociális ellátórendszerről, gyermekvédelemről lehet és kell vitázni, ezek a viták azonban nem fajulhatnak gyűlöletkeltő politikai üzenetekké.
Az MTI kérdésére Asztalos Csaba ODT-elnök elmondta, hogy Dorin Floreát korábban más ügyekért már elmarasztalta a testület, szintén a roma, illetve a magyar közösség jogainak megsértése miatt. Asztalos cáfolta a polgármesternek azt a korábbi állítását, miszerint a bíróságon valamennyi eljárást megnyert volna a diszkriminációellenes tanács ellen. Rámutatott: bizonyítani tudja, hogy az elöljáró korábban kényszerült már bírság kifizetésére. Hozzátette: várhatóan ez az ügy is bíróságra kerül, nagyon valószínű ugyanis, hogy a polgármester megtámadja a tegnapi elmarasztaló döntést. Ezt egyébként Dorin Florea tegnap már be is jelentette, amikor az ODT döntésére reagált Facebook-oldalán. „A gyorsaság, amellyel kirótták a büntetést, azt igazolja, hogy nem cél a probléma megoldása, egyszerűen így akarnak elhallgattatni, amikor kimondasz egy igazságot. Romániában sokszor bűntettnek minősül az igazság kimondása. Megfellebbezem az intézkedést, mert nem tartom jogosnak, mint ahogyan az a nagyszámú állampolgár sem, akik támogattak” – fogalmaz bejegyzésében Florea.
A diszkriminációellenes tanács hivatalból indított eljárást a polgármester ellen, miután ő azzal vádolta a romákat, hogy a szociális segélyek megszerzése érdekében felelőtlenül vállalnak sok gyereket, nevelésükről azonban nem gondoskodnak. Florea a gyermekpénzként emlegetett családi pótlék megduplázásáról szóló vitában azt fejtegette, hogy kötelező szociális ankétot kellene bevezetni a gyermekvállalásra készülő szülők számára, és állami gondozásba kellene venni azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem rendelkeznek állandó jövedelemmel, stabil lakóhellyel, valamint törvényben meghatározott minimális korral és iskolai végzettséggel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.