A jövő felé vezető utunkon álmaink vezérelnek minket. Beléjük vetett hitünk értelmet ad a mindennapoknak, a fáradozásnak és a gürcölésnek, a sok megmérettetésnek. De vajon meddig éltetnek minket ezek az álmok?
Ha nem érzünk elég bátorságot és erőt ezek teljesítéséhez, könnyen teherként nehezedhetnek ránk. Ha nem merünk lépést tenni a céljaink felé, akkor többé már nem tűzoszlopként mutatják nekünk az utat, ahogy azt Isten cselekedte egykor Mózessel és kiválasztott népével, hanem nehéz bőröndként vonszoljuk majd kínkeservesen magunk után.
Éppen ezért, ismerve saját képességeinket, felül kell kerekednünk félelmeinken, mert sokszor ezek szabnak gátat álmaink megvalósításában. Fontos megtalálnunk azt az utat, mely által érvényre juttathatjuk vágyainkat, hogy uralkodni tudjunk felettük. Ne mondhassa ránk senki azt, hogy gyávák voltunk, és legfőképpen saját lelkiismeretünk ne vádolhasson azzal, hogy „szürkék Hegedűsei” maradtunk.
Kérdés azonban, hogy miképpen érhetjük el ezeket a célokat. Harcolhatunk-e ég és föld ellen, eltiporhatunk-e mindent és mindenkit, ami utunkba áll, cselekedhetünk-e akár rosszat is ilyen esetben?
Erről igencsak megoszlanak a vélemények. Machiavelli A fejedelem című művében úgy véli, hogy az erkölcs másodlagos a következményekkel szemben, és hogy a szükséges rossz csak átmeneti eszköz. Ezt írja: „Tettes, élj erőszakkal, de tudd, hogy mit teszel és miért, s hogy ezek önmagukban rosszak.”
Mások viszont elvetik ezt a nézetet, és épp ellenkezően gondolkodnak. Giordano Bruno szerint „jobb a méltó és hősies halál, mint a méltatlan és aljas győzelem. Különösen mivel az aljas terv végeredménye gyakran csupán szégyenteljes vereség”.
Magam is úgy gondolom, és szerintem sokan egyetértenek ezzel a gondolattal, amit bizonyára már régen megfogalmaztak előttem, hogy az erkölcs nem relativizálható. Ha az lenne, mindig mindent ki lehetne magyarázni. Minden tetthez lehetne köríteni olyan körülményt, amelyben az adott tett elfogadhatóvá válna. De a cél tisztasága nem mossa le az eszközökről az erkölcstelenséget és tisztátalanságot. Ha mindig csak távlatokban gondolkodnánk, minden bűnt és erkölcstelenséget elfogadhatóvá, szalonképessé tudnánk tenni a cél nagyságával. De a bűn, akárhogy tekintsünk is rá, bűn marad.
Éppen ezért gondolkodjunk el, és mérlegeljünk mindig, mielőtt cselekszünk, hogy tetteink erkölcsi értékrendünk határain belül helyezkednek-e el, és legfőképpen vegyük észre és halljuk meg Isten atyai tanácsát, amely csakis a jó úton vezérel minket.
Marosi Tünde
