Egy órányi ismeretlen filmanyag került elő a húszas évek Magyarországáról; a tekercseket a Budapesti Klasszikus Film Maraton szakmai programján mutatta be a holland filmarchívum.
Csaknem száz éve francia operatőrök járták a magyar falvakat és városokat, hogy megörökítsék az ott élők mindennapi életét. A Magyarországot bemutató riportfilmet a Budapesti Francia Intézetben megtartott szakmai napon mutatta be Elif Rongen holland filmtörténész.
A riportfilmek mindegyikét a legendás francia Pathé filmgyár készítette a húszas évek elején, és elsősorban vidéki életképeket mutatnak be. A képsorokon Móricz Zsigmond világa, regényeinek alakjai elevenednek meg és az ő mindennapjaikat láthatjuk a Debrecen környéki tanyákon, vagy éppen a város utcáin, piaci forgatagban. A tudósítás apró részletességgel a mezőkövesdi hímzéseket és a matyó népviseletet is bemutatja. A sok hortobágyi és matyóföldi képsor mellett láthatunk néhány snittet Kassáról is, ami azt feltételezi, hogy a képek talán még korábban, a trianoni határok meghúzása előtti másodpercekben készülhettek. Az 1927-es, Magyarországról készült félórás országimázsfilmben felbukkan Budapest is.
Külön érdekessége az egyórányi filmanyagnak, hogy a fekete-fehér kópiákat utólag színezték kockáról-kockára vegyszeres festékkel. Mint írják, a most előkerült felvételeken kívül nincs tudomásuk olyan magyar vonatkozású filmről, amely hasonló eljárással készült volna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.