Magyar népmeseA kis ködmön

2020. február 1., szombat, Kiscimbora

Volt a világon, hol nem volt, volt egy jómódú paraszt­ember, annak volt egy felesége meg egy leánya. Egyszer odament egy szép fiatal legény másodmagával háztűznézni. Mindjárt kínálták őket tyúkkal, kaláccsal. Borért is leküldte az ember a leányát a pincébe.

  • Farkas Előd rajza
    Farkas Előd rajza

Lement a leány, elkezdte vigyázni, hogy melyik a legnagyobb hordó, hogy abból vigyen, mert azt mondta az apja. Amint ott vizsgálódik, szemébe ötlik egy nagy káposztáskő a pince egyik oldalához támasztva. Elgondolkozott a leány, hogy őérte most itt vannak a háztűznézők, ő most férjhez megy, lesz majd neki egy kisfia, annak ő vesz egy kis ködmönt a vásárban, a kisfiú egyszer le talál szökni a pincébe, csak ott ugrál, csak ott ugrál a káposztáskő körül, a káposztáskő eldől, a kisfiút agyonüti, kire marad akkor a kis ködmön? Ezen a leány úgyannyira elkeseredett, hogy leült az ászokra, ott sírt.

Már odafönt nem győzték várni, leküldte hát az ember a feleségét is:
– Ugyan, anyjuk, eredj le már, nézd meg, mit csinál az a leány ennyi ideig abban a pincében. Tán a bort folyatta el, azért nem mer feljönni.
Lement az asszony, látja, hogy ott sír a leánya az ászokon.
– Hát téged mi lelt, hogy oly keservesen sírdogálsz?
– Hogyne sírnék, édesanyám, mikor így meg így elgondoltam jövendőbeli állapotomat. – Azzal elbeszélte, hogy mit gondolt hát el. Az asszony, amint ezt meghallotta, leült a lánya mellé, ő is rákezdte a sírást.

Nagyon megharagudott már odafönt a gazda, nem állhatta meg káromkodás nélkül.
– Ejnye, szedte-vette, már bi­zo­nyosan a bort folyatták el! Elmegyek, megnézem, hová vesztek.
Lement az ember is, még akkor is ott zokogtak azok egymás mellett, az ember sehogy se tudta elgondolni, hogy mi bajok akadt.
– Hát ti mit sírtok-rítok? Mi bajotok esett ilyen hirtelen?!
– Jaj, kedves apjukom, hogyne sírnánk-rínánk – felelt rá az asszony –, mikor milyen szomorú dolog jutott az eszünkbe!

Itt elbeszéltek neki mindent, s úgyannyira elkeserítették, hogy az is közibük ült, segített nekik a sírásban. A kérő se győzte őket tovább várni, kapta magát, lement utánok a pincébe. Sose tudta mire vélni, mikor meglátta őket, hogy mit sirathatnak olyan keservesen. Kérdezi aztán tőlök, azok elbeszélték neki. A kérő, csak kicsibe múlt, hogy hanyatt nem vágta magát, olyan jóízűt nevetett.
– No – azt mondja –, még ilyen bolond embereket nem láttam. Hanem most elindulok, addig megyek, míg három ilyen bolondra nem akadok, mint kendtek hárman, ha aztán akadnék, akkor visszajövök, elveszem a kendtek leányát, ha az Isten is úgy akarja.

Elindult a legény, azokat ott hagyta a pincében, hogy sírjanak, amíg nekik tetszik. Ment aztán, mendegélt hetedhét ország ellen, s egyszer csak talált egy embert, aki egy nagy rakás diót vasvillával akart a padlásra felhányni. Közelebb megy hozzá, megszólítja:
– Hát kend, atyafi, mit csinál azzal a dióval?
– Én bizony nagy munkában vagyok. Már fél esztendő óta mindig hányom ezt a diót, de sehogy se tudom fölhányni, szegény ember vagyok, de adnék annak az embernek száz forintot, aki valami módon felszállítaná.
– No hát majd felszállítom én – mondja a kérő. Azzal elővett egy vékát, fél óra alatt mind felhordta a diót. Mindjárt megkapta a száz forintot, továbbment vele.
„No – gondolta magában – , akadtam már egy bolondra.”

Megint ment, mendegélt, talált egy embert. Csak nézte, csak nézte, hogy mit csinál. De sehogy se tudta eltalálni. A kezében volt egy teknő, azzal hol kiszaladt, hol be egy olyan házba, amelyiknek nem volt ablaka, csak egy kis lyukforma ajtója. Odamegy hozzá, megszólítja:
– Jó napot adjon Isten, földi! Hát miben fáradozik kend?
– Fogadjisten, atyafi! Hát biz én a tavasszal lesz egy esztendeje, hogy ezt a házat csináltattam, nem tudom, miféle istencsudája, hogy olyan sötét, csak elnézem, hogy a másé milyen világos, pedig semmit se csinál neki. Én meg, mióta készen van, mindig azt csinálom, hogy hordom bele a világosságot teknővel. Látja kend, most is abban munkálkodom, de adnék is száz forintot annak az embernek, aki világossá tudná tenni.
– No, majd világossá teszem én – mondja rá a legény. Elővett egy fejszét, vágott a házon két ablakot, az ajtót is nagyobbra vette, mindjárt világos lett a ház. A legény megkapta itt is a száz forintot, azzal ezt is otthagyta.

„No – gondolta magában –, akadtam már második bolondra is.”
Megint mendegélt, talált egy asszonyt, aki a kiscsirkéit erővel dugdosta volna egy kotló alá. Megszólítja a legény:
– Hát kend, nénémasszony, mit csinál?
– Biz én, öcsém, ezeket a csirkéket dugdosnám a kotló alá, mert attól félek, hogyha szerteszéjjel szaladgálnak, elkapja valamelyiket a héja, de sehogy se tudom aládugni, mert ha egyik felől bedugom, a másik felől kibúvik. Adnék is száz forintot annak az embernek, aki jó tanácsot tudna adni, hogy mitévő legyek velök.
– Én megmondom, néném­asszony, sose dugdossa kend azokat a csirkéket a kotló alá, majd ha a kotló héját lát, dugdosás nélkül is maga alá veszi őket.

Az asszony nagyon meg­örült a jó tanácsnak, mindjárt odaadta a legénynek a száz forintot. Az is megörült neki, mindjárt visszaindult.
„No, hála Istennek – gondolta magában –, megtaláltam mind a három bolondot.”
Mihelyt hazaért, mindjárt elkendőzte a leányt, két hét múlva a lakodalmat is megtartották. Többet aztán nem is hallottam felőlök, csak annyit, hogy lett nekik egy kisfiuk, vettek is neki ködmönt, hanem azért a káposztáskő nem ütötte agyon. Még most is élnek, ha meg nem haltak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 278
szavazógép
2020-02-01: Magazin - :

Módosítják a Miatyánkot

A húsvéti ünnepek után teszi közzé a Vatikán a Miatyánk módosított szövegét, az új imádságot pedig hivatalosan az advent első vasárnapján tartott szentmisén fogja először használni az olasz katolikus egyház a liturgiában – írja a repubblica.it. A változás kizárólag az imádság hatodik kérését érinti, amely eddig így hangzott: „és ne vígy minket kísértésbe”. Az új verzió a következő: „és ne engedd, hogy kísértésbe essünk”.
2020-02-01: Kiscimbora - :

Az oroszlán meg az egér (Kurd népmese)

Történt egyszer, hogy az oroszlán, az állatok padisahja, meg a kicsi kis egér egymás szomszédságában laktak. Az oroszlán kevély volt és méltóságteljes. Mikor az erdőben sétált, senkit sem méltatott figyelemre, senki köszöntését nem fogadta. Látja egyszer a kicsi kis egér, hogy arra megy az oroszlán, siet elébe, hogy köszöntse, hogy váltsanak egy-két jó szót.