A gazdasági sikerességet nevezte a konzervatív politika előfeltételének Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Rómában az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti konzervativizmus című konferenciáján rendezett pódiumbeszélgetésen.
A kormányfő azt mondta, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők túléljenek. Ha ugyanis ez nem sikerül, ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, „másnap reggel megölik” – fogalmazott.
Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarországon a gazdaság évi 4–5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és az államadósság is csökken.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Európában új kihívásokra és energiával teli, új mozgalmakra van szükség, különben a kontinens nem lesz versenyképes.
Orbán Viktor előzőleg megbeszélést folytatott Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnökkel, az ellenzéki jobbközép Forza Italia (Hajrá, Olaszország) párt vezetőjével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.