A Munkás Újság első száma 1920. január 31-én jelent meg. Az előző évben próbajelleggel Ungvári Munkás címmel jelent meg már magyar kiadvány, de az 1920-as indulást tekintik kiindulópontnak, akkortól datálják a lap megszületését. Az első lapszámokat szerkesztőként és kiadóként Gáti József jegyezte. A Munkás Újság hetente jelent meg, a második világháború idején, egészen pontosan 1938. október 23-tól 1945. május 27-ig szüneteltette tevékenységét. Ekkor még mindig Munkás Újság címmel jött ki a nyomdából heti háromszor. Az első évtizedek korszakából leggyakrabban Fejér Hermann és Rotman Miklós nevével lehetett találkozni.
Kárpáti Igaz Szóként 1945. december 8-án jelent meg első ízben mint a Zakarpatszka Pravda fordításos kiadása. Ezt az időszakot később Balla László, a lap egykori főszerkesztője az „egyiptomi fogság” éveinek nevezte, utalva arra az elnyomásra és nehéz állapotra, amely abban az időben jellemezte az újság működését, amikor a hivatalos ukrán lap minden téren éreztette felsőbbrendűségét.

A korabeli leírások alapján némi enyhülés előbb 1953-tól, Sztálin halálát követően, még inkább 1957-től, a magyar szabadságharc leverése után következett, amikor egyes pártfunkcionáriusok hajlottak arra, hogy kicsivel több levegőhöz juttassák a helyi magyar közösséget. Ekkortól váltak Kárpátalján is szabadon elérhetővé a magyarországi lapok, kiadványok. Megérezve a lehetőséget a szabadabb létezésre, a szerkesztők beadványokkal kezdték el bombázni az illetékes hatóságokat, de hosszú út vezetett az önállóság kivívásához, amelynek első fontos állomása 1965. június 1-je volt. Ekkor jelent meg először a Zakarpatszka Pravdától független tartalommal a magyar újság, ezután végre saját írásokkal is jelentkezhettek a szerkesztők. Mivel mindaddig csak fordítók dolgoztak a lapnál, súlyos káderhiány lépett fel, az első hónapokban Balla László és a rádió magyar adásától érkező Lusztig Károly vitte hátán a lapot, amíg a fiatal kezdőkből újságírókat neveltek.

A teljesen önálló magyar kiadás megjelenése 1967. március 8-ra esik. Ettől kezdve egyfajta magyarságintézményként is igyekezett helytállni a szerkesztőség. A lap székháza 1970-ig a régi vármegyeházán volt, 1970-től másfél évtizeden át a mai adóhatóság épületében székelt. A nyolcvanas évek közepétől a megyeszékhely Gagarin utcai kiadóhivatala volt a székhelye. Ezekben az időkben amolyan magyar találkozási ponttá is vált az újság szerkesztősége. 1971-ben a szerkesztőség patronálásával megalakult a megye fiatal tollforgatóit tömörítő József Atilla Irodalmi Stúdió. 1979 és 1986 között a laptestbe tördelve, az abból kivágható oldalakat kötetté fűzve 16 költő jutott önálló kötethez, köztük Dupka György, Horváth Sándor, Finta Éva, Nagy Zoltán Mihály, Fodor Géza, Füzesi Magda. Az 1980-as évek elején megalakult és közel egy évtizeden át működött a Kárpáti Igaz Szó olvasóinak Petőfi Énekkara. 1982 és 1989 között közel húsz festő, grafikus, fotós műveiből rendeztek kiállítást a szerkesztőség nagytermében, ilyenkor a laptestből kivágható katalógus készült. A magyarok által lakott nagyobb községekben évi 3–4 alkalommal Kárpáti Igaz Szó-fesztiválokat, szerkesztőségi nyílt napokat szerveztek, aminek a hagyományát a kétezres években felelevenítették.

A Szovjetunió 1991-es széthullása nehéz gazdasági helyzetbe sodorta a lapot, amelynek fenntartója ekkortól kezdve kétharmad részt a megyei önkormányzat, egyharmad részt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség lett. Ennek az állapotnak a 2005-ös sajnálatos kárpátaljai magyar médiaháború vetett véget, aminek eredményeként kis ideig két hasonló nevű lap is megjelent, de az olvasók végső soron az „igazi” mellett tették le voksukat – mondta a lapigazgató.