Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Miért szeretjük a világvégét

2020. február 8., szombat, Kitekintő

„…hatalmat kaptak a Föld negyedrésze felett, hogy háborúkkal, éhínségekkel, járványos betegségekkel és vadállatokkal gyilkolják az embereket.” (Jel. 6:8)

  • Fotó: pxfuel.com
    Fotó: pxfuel.com

Beleolvasva a napi sajtóba, azt találja az ember, hogy ismét nagy keletje van a világvégét jósló híreknek. Most éppen a koronavírus fenyegeti az emberiséget, mely – ó, borzalom – a hírek szerint immár több tíz ember haláláért felelős a távoli, vadregényes Kínában, egy olyan apró területen, ahol mintegy harmincmillióan élnek összezsúfolva.

Sőt, már Európában is találtak efféle megbetegedéseket. Végül pedig azt is megtudhatjuk, hogy micsoda veszélyt jelent, ha a vírus mutálódik. Mutálódik! Uram Isten, ez rettenetes. Az már más kérdés, hogy tíz megkérdezett közül nyolcnak fogalma sincs arról, hogy mi a fene az a mutáció (sőt, hogy mi az a vírus), de biztosan valami rettenetes dolog, hiszen annyit beszélnek róla, és amiről sokat beszélnek, az csak rossz lehet, mert a jó dolgokról nem beszélnek sokat, mert az unalmas.

Aztán ott van a klíma, a bozóttüzek és az alvó vulkánok, melyek tízezer éve nem törtek ki, de ha majd mégis, akkor aztán lesz nemulass. Ez már szinte elviselhetetlen rettegéssel tölti el a nyájas olvasót, aki a reggeli kávéja mellett hallja meg újfent a végítélet harsonáit. Azt már elfelejtette, hogy néhány éve még ugyanebben a sajtóban azt olvasta, hogy madár- és/vagy sertésinfluenza készült az emberiség megsemmisítésére, és felsikoltott ijedtében, ha rigót látott a kertben. Végül valahogy mégsem haltunk ki, aminek ékes bizonyítéka, hogy most újra retteghetünk.

Zárójel. Jobb híján a sajtó egy darabig újra próbálkozott a madárinfluenzával is, de valahogy nem volt sikere vele. Úgy tűnik, bizonyos világvége-okok elfáradnak az emberek képzeletében, és újfajta apokalipszist követelnek, mert az nekik jár. Ha jól meggondoljuk, ez bizony egy valós és súlyos probléma: ahhoz képest, hogy mindennap írni kell valamit, a szóba jöhető apokalipszisokok végesek. Szerencsére jött a koronavírus, a sajtómunkások megkönnyebbülten felsóhajtottak: van miről írni. Zárójel bezárva.

Az egyszerű olvasónak, mi­után kirettegte magát, eszébe jut, hogy nem vitte le a szemetet, és megy a dolgára.

Mindezeket szemlélve az emberben felvetődik a kérdés: miért vagyunk erre ennyire fogékonyak? Miért tölt el bennünket amúgy kellemes, bizsergető ijedelem a közelgő világvége gondolatától? Továbbá miért nem attól félünk, ami nap mint nap, valóban leselkedik ránk?

Ha beülünk az autóba, vagy akár csak átmegyünk a zebrán, sokkal konkrétabb és statisztikailag is összehasonlíthatatlanul jelentősebb veszélyek leselkednek ránk. Valahogyan mégsem zárkózunk be, hanem életünk kockáztatásával is lemegyünk vidékre meglátogatni Stanci nénit. Pedig Stanci néni amúgy egy rigolyás vénasszony, csak hát az asszony nagynénje, ugye, és illik meglátogatni.

Véleményem szerint ez azért van így, mert ezek a valós veszélyek gyakoriak, és ami gyakori, az egyben unalmas.

Mi pedig nem szeretnénk valami banális dologban elpusztulni, mert az nem lenne méltó hozzánk. Ha meghalunk, hát minimum pusztuljon velünk az egész emberiség, mit az emberiség: az egész galaxis. Ha meghalunk, másnap reggel ismét felkel a nap, és csiripelni fognak a madarak. Hát ne csiripeljenek azok a rohadt kis közönyös dögök, dögöljenek meg azok is!

További, tán még fontosabb ok, hogy a mindennapi veszélyek ellen lehet tenni valamit, ami cselekvéssel jár. Például körülnézhetnénk a zebrán, mielőtt elindulunk, vagy vehetnénk téli gumit az autóra, becsatolhatnánk a biztonsági övet, betarthatnánk a sebességkorlátozást, és így tovább. „Hallottad, hogy Dezső bácsi elesett a jeges úton és meghalt?” – kérdezik. „Borzalmas” – mondjuk, de nem megyünk ki leseperni a járdáról a havat, mert hideg van, és különben is, a szomszéd sem seperte le; nem vagyok hülye.

Ezzel szemben a kisbolygó érkezése vagy a kínai vírus nem ró rám semmiféle tennivalót.

Legfeljebb a tévé előtt egy sörrel többet iszom. Ijedtemben, na meg egyúttal az áldozatok emlékére is. Elvégre együttérzés is van a világon. A média pedig készségesen szállítja nekünk a katasztrófa-híreket, hiszen az olvasottsággal nőhet a bevétel, a bevétel pedig fizetésemeléssel jár. Ezek pedig oly ellenállhatatlan elegyet képeznek a sajtómunkások szemében, hogy nem tudnak és nem is akarnak ellenállni neki. Mert ugye mind elpusztulunk, de nagyon nem mindegy, hogy mennyi előtte a fizetésünk.

A politika pedig szintén roppantul élvezi a dolgot, hiszen meg lehet mutatni, hogy ott vannak a vártán. Közleményeket lehet kiadni – a közlemény a politika szent Grálja – és gondterhelten lehet nyilatkozni, amint azt a nagy államférfiak szokták. A járványügyi szervezetek is azonnal bejelentik, hogy emelni kell a költségvetésüket, mert a világvégét mégsem lehet bagóért megállítani.

Egyébként is: minden apokalipszis közös vonása, hogy az okai­val foglalkozó tudomány azonnal követeli a költségvetésének megtízszerezését. Később aztán, úgy éjfél felé, amikor már senki nem hallgatja, vagy aki hallgatja, az is alszik, meghívnak virológusokat is a műsorokba, akik elmondják, hogy a koronavírus nagyon régen ismert, és enyhe vagy tünetmentes megbetegedést okoz. Azok pedig, akik meghaltak a fertőzésben, azok vagy nagyon öregek, vagy nagyon fiatalok, vagy nagyon betegek voltak, és amúgy orvosaik szerint sem volt nekik sok hátra. De ez senkit nem érdekel. Végezetül aztán, csúcspontként, Hollywood filmet forgat majd a dologról, ahol a főszereplő védő­ruhában is jól láthatóan, világmegmentő arckifejezéssel – ha női főszereplőről van szó, akkor a védőruha kiemeli formás fenekét is – küzd a megmentésünkért. És győz.

Mi pedig kifizetjük a jegyet, a kólát, a kakast, és kifelé jövet – eddigi magatartásunknak némileg ellentmondva – megjegyezzük, hogy mekkora marhaság volt az egész. De azért megnézzük a következőt is.

Akár nevethetnénk is a dolgon. Csakhogy. Csakhogy nemsokára előáll majd valami vállalat a megoldással, melyet aztán trillió dollárokért elad a rettegőknek. Emlékezzünk a madárinfluenzára, feleim! És ez bizony némileg új megvilágításba helyezi az egész dolgot, és sanda gyanú ébred a szemlélőben a hiszti valós okait illetően.

Nincs világvége, de az igény továbbra is megvan rá.

(Aristo/pestisracok.hu)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 1053
szavazógép
2020-02-08: Emlékezet - :

Farkas Árpád: Egy diólevél

2020-02-08: Kitekintő - :

Hogyan lehet nyereségessé tenni a rettegést?

A híradók egyre ijesztőbbek. A kínai koronavírus miatti halálesetek száma meghaladta a több százat. Senki sem képes elvégezni egy egyszerű számítást. Az összes megbetegedésből csak 2 százalék halálos. Arról nem is beszélve, hogy Vuhanban jegyre adják az influenza elleni szereket.