Miután tehát az államfő csütörtök este a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy másodjára is a megbuktatott Orbant jelöli miniszterelnöknek, az ügyvivő és újrajelölt kormányfő ismét nekiláthat csapatot toborozni. Akár a régi kormánytagokat is nevesítheti, a cél úgysem az ország ügyeinek módszeres és gondos irányítása, hanem hogy a parlamentben ne kapjanak bizalmat, azaz mielőbb megbukjanak.

E sajátos és eredeti demokráciafelfogásra valló, furcsa igyekezet az alkotmány előírásából ihletődik, az alaptörvény ugyanis majdhogynem odaköti a parlament székeihez a megválasztott honatyákat, a testületet csak nyakatekert mutatványok után oszlathatja fel az államfő. Ez a színjáték zajlik most. A liberálisok úgy látják, csak akkor teljesedhetnek ki a kormányzásban, ha a parlamentben is többséget szereznek. Erre viszont kizárólag egy új választást követően nyílhat lehetőségük, s mivel felméréseik alapján egyelőre népszerűek szavazóik körében – becslések szerint több mint negyven százalékon állnak –, szeretnék minél előbb urnák elé szólítani híveiket. Egyrészt azért, mert parlamenti többség hiányában kormányozni sem igazán lehet, másrészt telik az idő, s a népszerűtlen, illetve el nem magyarázott intézkedések – például az egészségügyben tervezett privatizáció – lassan de biztosan alámossa népszerűségüket. Másrészt, noha e témában a liberálisok inkább az általánosságok szintjén hebegnek-habognak, szeptember elsejétől 40 százalékkal kell emelni a nyugdíjakat, mert ezt írja elő a törvény, elemzők szerint azonban erre nincs pénz. Amennyiben ősszel, az év vége felé tartanák a parlamenti választásokat, egyetlen párt sem kockáztathatná, hogy játszadozzon a nyugdíjra vonatkozó jogszabállyal. Az előrehozott választásokat követően azonban már más logika szerint lehetne cselekedni.

Furcsa de igaz: pillanatnyilag a romániai kormánypárt legfontosabb politikai célja a bukás. S mivel az előrehozott választásokról a jobboldali politikusok úgy beszélnek, mint valamiféle megváltásról, sokan akár azt is gondolhatják, ha majd azon is túl leszünk, akkor biztosan más lesz, biztosan jobb lesz. Csakhogy hiába dőlnek ki sorra a liberális kormányok – amennyiben a szociáldemokraták felül nem írják elképzeléseiket –, hiába állandósul miniszterelnökjelöltként Ludovic Orban, ez önmagában nem elég egy tisztességesebb és jobb életminőséget biztosító ország megteremtéséhez. A sokszorosan csalódottak ugyanis joggal mondhatják, hamis ez a színjáték, az érintett politikai tábornak nem csupán az előrehozott választások iránti vágyakozásban kellene következetesnek lennie.