Február első hétvégéjén motorzúgástól volt hangos Kommandó és környéke, mivel Háromszék legmagasabban fekvő települése adott otthont a hagyományos és nagy érdeklődésnek örvendő Winter Rally Covasna tizenharmadik kiírásának. Az esemény szervezői szerint a háromnapos viadalt a világháló révén 71 országban követték.
A sepsiszentgyörgyi Auto Crono Egyesület által a Román Automobil-szövetség égisze alatt és a Metalubs támogatásával megrendezett rali a résztvevők szerint időpontja és helyszíne miatt unikumnak számít Kelet-Európában. Az évről évre fejlődő téli verseny nagy népszerűségnek örvend a mind a hazai, mind a külföldi, sőt, az Európai, illetve világbajnokságban érdekelt ralipilóták körében is. Emellett turisztikai szempontból sem elhanyagolható a viadal, amely a nézők között is népszerű, s az esztendők során egyre többen látogatnak el a festői tájjal rendelkező Kommandóra. (t)