Jeles méhészeti eseménynek ad otthont a Székely Mikó Kollégium díszterme. Február 15-én, szombaton nemzetközi konferenciát szervez a Romániai Méhészek Egyesületének Kovászna Megyei Fiókja – tudtuk meg a szervezet vezetőjétől Deák Mihálytól.
Megyei és hazai méhészek mellett külföldről is várnak vendégeket. Az előadásokat román és magyar nyelven is szinkrontolmácsolják, a jelenlévők fülhallgatón át követhetik az idegen nyelvű előadásokat. Deák szerint érdemes részt venni az eseményen, „mert a méhészet is egy folyamatosan fejlődő mezőgazdasági ágazat, mindig van mit tanulni”.
Az előadók között lesz dr. Peter Kozmus, az Apimondia méhészeti világszervezet alelnöke, dr. Ștefan Stângaciu, a Romániai Apiterápiás Szövetség elnöke és több tudományos kutató. Deák Mihály Két évtized a méhek között címmel tart előadást, Răzvan Coman, a Romániai Méhtenyésztők Egyesületének alelnöke a méhészet jelenlegi helyzetéről értekezik. A méhészet gyakorlati terén szó lesz az anyaméhnevelésről, új méhészeti technológiákról, a méhészeti marketingről is. A szervezők hangsúlyt fektettek a méhészeti termékek és az emberi egészség közötti összefüggések bemutatására, terápiás felhasználásának lehetőségeire, így a konferencia a helyes, egészséges életmódra törekvők számára is érdekes lesz. Újdonságként lesz szó az apiturizmusról.
Az esemény társszervezője az AgroSIC Közösségek Közti Társulás. Orbán Miklós igazgató értelmezésében a méhészet az egyik legfontosabb ágazata a Kovászna megyei mezőgazdaságnak. A méhek garantálják a mezőgazdasági termények létezését, nélkülük eltűnne a zöldség és a gyümölcs, de sok más egyéb termék is az üzletek polcairól. A konferenciára a belépti díj 30 lej. Regisztrálni fél tíztől lehet, az előadások 10 órától kezdődnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.