Súlyos gondokat okozott a Ciara nevű vihar Nyugat- és Közép-Európában: Lengyelországban több tízezer háztartás maradt áram nélkül, Amszterdamban rengeteg repülőjáratot kellett törölni, Németországban közlekedési fennakadásokat okozott az orkánerejű szél.
A Lengyelország fölé is megérkező Ciara vihar miatt több mint 55 ezer háztartás maradt áram nélkül, az erős szél épületeket rongált meg, és közlekedési fennakadásokat okozott – közölte a lengyel kormány biztonsági központja. Két halálos áldozata is van a viharos szélnek. A Bukowina Tatrzanska hegyi síközpontban négy emberre ráborult egy síkölcsönző viharos szél által letépett tetőzete. A balesetben ketten – egy nő és egy kislány – meghaltak, egy sérült asszonyt kórházba vittek, egy férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.
Németországban közlekedési fennakadásokat és károkat okozott a viharfront Bajorország tartományban, ahol több tízezer háztartás maradt áram nélkül és sok helyütt megbénult a közlekedés. A müncheni nemzetközi repülőtér forgalmát határozatlan időre leállították, az 1050 hétfői járatból több mint 420 járatot töröltek. Münchenben és számos további városban korlátozásokkal működik a közösségi közlekedés, a bajorországi iskolákban tanítási szünetet rendeltek el. A vihar fákat csavart ki, tetőszerkezeteket rongált meg, elektromos vezetékeket szakított le. 50 ezer háztartásban nincs áram Bajorországban. A helyenként óránkénti 170 kilométeres sebességű széllökésekkel tomboló vihar vasárnap érkezett Németország térségébe.
Bajorország mellett számos további tartományban is akadozik a vasúti, a közúti és a légi közlekedés. Észak-Rajna-Vesztfália két legnagyobb repülőterén, a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren például 150 járatot töröltek. A Deutsche Bahn vasúttársaság leállította távolsági járatait. Több térségben felmentették a tanulókat az iskolalátogatási kötelezettség alól hétfőre. Amszterdam Schipol nemzetközi repülőterén tegnap több mint kétszázhúsz repülőjáratot kellett törölni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.