Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Elfogadták az oktatásügyi csomagot

2020. február 11., kedd, Belföld

Döntő házként elfogadta tegnap a szenátus az RMDSZ által kidolgozott átfogó oktatásügyi törvénycsomagot – tájékoztat az szövetség hírlevele. Az új rendelkezések egyebek mellett csökkentik az osztálylétszám alsó küszöbét, az óvodába írathatóság alsó korhatárát, kezdeményezik az anyanyelven történő egyetemi felvételit, de a bölcsődei gondozásra, a délutáni oktatásra (afterschool) és a meleg ebéd programra vonatkozó előírásokat is tartalmaznak. Hatálybalépéséhez az államfőnek ki kell hirdetnie a jogszabályt.

  • Forrás: edu.ro
    Forrás: edu.ro

Cseke Attila, az RMDSZ szená­tusi frakcióvezetője szerint a javaslatokat a pedagógusokkal és szakszervezetekkel folytatott hosszas egyeztetések után állították össze. Úgy vélte, kiemelten fontos, hogy most döntött a plénum, hiszen amennyiben az államelnök haladéktalanul kihirdeti azt, a rendelkezések már a következő iskolai évtől érvénybe léphetnek. Cseke Attila szerint a tervezet egyik legfontosabb rendelkezése, hogy csökkenti a minimális osztálylétszámot. Szórványvidéken és a vidéki iskolákban már tíz diákkal is indulhat magyar osztály, eddig ehhez legkevesebb tizenkét diákra volt szükség, és az osztályok maximális létszáma is csökken, hogy a tanár kevesebb diákkal, hatékonyabban dolgozhasson. Elemiben eddig egy osztályban akár 25, gimnáziumban 30 diák is lehetett. Az új előírások szerint elemiben a diákok száma nem haladhatja meg a 22-t, gimnáziumban pedig a 26-ot. Emellett az egyik módosítás kötelezővé teszi az eddig csak lehetőségként létező előírást, mely szerint a nyelvi kisebbségeknek biztosítani kell, hogy számarányosan jelen legyenek az oktatási intézmények vezetőségében.

A szövetség hírlevele Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátort idézi, aki szerint a tervezet a bölcsődei és óvodai oktatásra, a délutáni oktatásra (afterschool) és a meleg ebéd programra vonatkozó előírásokat tartalmaz. Egy korábbi törvénymódosítással az RMDSZ azt kérte, legyen kötelező az óvodai oktatás. „A ma elfogadott tervezet pontosít az óvodai oktatást szabályozó törvényes kereten. A tervezet előírja: a dadát elismerik kisegítő személyzetként, és az ezzel kapcsolatos költségeket beleszámolhatják az óvoda költségvetésébe, megoldva ezzel a dadák fizetésének gondját” – részletezte a szenátor.

A jogszabály ugyanakkor könnyítést hoz a szülőknek is, akik visszatérnének dolgozni a kétéves gyermeknevelési szabadságról, hiszen az elfogadott javaslat szerint különleges esetekben már kétéves kortól óvodába írathatják gyermekeiket. A gyermekeiket egyedül nevelő szülők és a szociálisan hátrányos helyzetű családok előnyben részesülhetnek a bölcsődei beiratkozáskor. A javaslat előírja: különleges esetekben – a helyek függvényében – az önkormányzat is módosíthat a beiratkozási kritériumokon úgy, hogy a munkába visszaálló egyedülálló szülő előnyben részesül majd a bölcsődei beiratkozásnál, amennyiben a helyek száma korlátozott. A havi 50 lejes, bölcsődei és óvodai beiratkozáskor kiutalt értékjegyrendszerhez is hozzájárulhatnak a helyi önkormányzatok. Az értékjegyeket a hátrányos helyzetű családok a szükséges ruházat, tanfelszerelés és élelmiszer beszerzésére költhetik.

A módosítás arról is rendelkezik, hogy 2030-ig az afterschool programot és a meleg étel programot kötelezően ki kell terjeszteni minden iskolára. Lehetővé teszi, hogy a szülők kezdeményezésére is indítsanak úgynevezett délutáni iskola programot. Egyesületeket hozhatnak létre, amelyek délutáni oktatást bonyolítanak, és más tanintézményekből érkező tanárok is taníthatnak majd ezeken a foglalkozásokon. Továbbá a szaktárcának engedélyt és költségkeretet kell biztosítania minden olyan iskola számára, amely rendelkezik a szükséges feltételekkel ahhoz, hogy meleg ebédet nyújtson a diákoknak, azaz megteremtette a szükséges feltételeket egy étkezde működtetésére. Azokban az iskolákban, ahol nincs erre lehetőség, hideg élelmiszercsomagot kapnak a diákok. Az erre fordított, egy főre eső költség nem lehet 7 lejnél kisebb, a költségeket a minisztérium az önkormányzatnak utalja át, utóbbi pedig hozzájárulhat ehhez, amennyiben rendelkezik a szükséges fedezettel.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, a jogszabály-kezdeményezés egyik kidolgozója szerint a tervezettel csökkentették az iskolai tananyagot, hiszen a jelenlegi rendszerben diákjaink túlterheltek. A mostani tanterv nem a gyermekek fejlődését és nevelését szolgálja hosszú távon. Emellett növelték a tanár oktatási szabadságát a tanórákon, így az oktatónak jogilag is nagyobb szabadsága van, hogy az órákon a gyermekek felkészültsége és tudása szerint tanítson.

A törvénymódosítás megteremti annak a lehetőségét is, hogy minden diák anyanyelvén, magyarul felvételizhessen az egyetemre, továbbá az iskolapszichológus foglalkozását szabályozó, sokat vitatott rendelkezésen is javít. Az elfogadott módosítás értelmében ezután az eddigi 800 diákhoz képest minden 500 diák után alkalmaznak egy iskolapszichológust.

A jogszabály azt is előírja, hogy az eddigi 50 százalékos kedvezményhez képest az iskolások ezután ingyenesen utazhatnak a településen belüli tömegközlekedésben, illetve a megyén belül és a megyék között szállító, államilag működtetett autóbuszokon és vonatokon. Az ingázó diákoknak évi 52 menettérti utazásra biztosít finanszírozást a szaktárca, amennyiben bentlakásban vagy albérletben laknak. Ezenkívül ingyenes múzeumi, színház- és operabelépőket, kulturális rendezvényekhez való ingyenes hozzáférést biztosít. Az összes rendelkezés az állami, a felekezeti és az akkreditált magánoktatásra is vonatkozik.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 1056
szavazógép
2020-02-11: Világfigyelő - :

Ítéletidő Európában

Súlyos gondokat okozott a Ciara nevű vihar Nyugat- és Közép-Európában: Lengyelországban több tízezer háztartás maradt áram nélkül, Amszterdamban rengeteg repülőjáratot kellett törölni, Németországban közlekedési fennakadásokat okozott az orkánerejű szél.
2020-02-11: Belföld - :

Színes tervek a tavaszi ülésszakra (RMDSZ-prioritások)

Gyermekközpontú oktatást, több támogatást a családoknak, zöldebb, modernebb településeket, több segítséget a kezdő vállalkozóknak, méltányosságot, hatékony közigazgatást – ezek az RMDSZ parlamenti prioritásai a 2020-as tavaszi ülésszakra a szövetség tegnapi közleménye szerint. Az oktatásra vonatkozó rendelkezéscsomagot döntő házként fogadta el tegnap a szenátus. A törvénycsomag nemcsak a romániai magyar oktatásra vonatkozik, hanem a teljes a rendszert is érinti.