Egyes titkosított levéltári anyagok hozzáférhetetlensége és a bíróságok ellentmondásos ítéletei is akadályozzák Romániában a huszadik században elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatását – állapították meg annak a konferenciának az előadói, amelyet a rendszerváltozás évfordulója előtt tisztelgő 30 éve szabadon emlékév keretében rendeztek Bukarestben a romániai egyházi ingatlanok tulajdonviszonyainak változásáról.
A Magyarország bukaresti nagykövetsége és kulturális külképviselete által kezdeményezett, a bukaresti Balassi Intézetben tartott fórumon elhangzott: a román állam – nemzeti majd ideológiai célokat követve – az egyházak befolyását akarta megtörni ingatlanvagyonuk és elsősorban iskoláik államosításával. Bár a rendszerváltás után Bukarest a teljes visszaszolgáltatás elvét hirdette meg, a restitúció eredményével minden felekezet elégedetlen.
A konferencián – amelyen több nyugati ország nagykövetségének képviselője és Miguel Maury Buendía érsek, apostoli nuncius is jelen volt – Adrian Petcu, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság kutatója arról beszélt: a román ortodox egyházat Alexandru Ioan Cuza szekularizációs törvénye már a 19. században megfosztotta birtokai jelentős részétől, így ezekre nem vonatkoznak a rendszerváltás utáni restitúciós törvények. Az egyháznak azt a 188 ezer hektárnyi bukovinai erdővagyont sem sikerült visszaperelnie, amelyet a kommunista időben államosítottak.
Camelia Moldoveanu, a romániai zsidók történelmét kutató központ képviselője elmondta: az 1920-ban létrejött Nagy-Románia 750 ezer zsidó polgárának csaknem fele nem élte túl a holokausztot, túlnyomó többségük pedig később elvándorolt a kommunista Romániából. A zsidó hitközségek elkobzott vagyonának visszaszerzését a román államra továbbra is jellemző „titokmánia” nehezíti. „Amikor nincs hozzáférésed a titkosított levéltári anyagokhoz, nagyon nehéz bebizonyítanod, hogy amit elvettek tőled, az valamikor a tied volt” – panaszolta a kutató.
Valeriu Median atya, a görög katolikus egyház képviselője szerint Románia soha nem tette jóvá azt, hogy 1948. december elsején – a Román Királyság és Erdély egyesítését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat 30. évfordulóján – egyházuk felszámolásával „köszönte meg” a görög katolikusok hozzájárulását a nemzeti egység megteremtéséhez. A két világháború között még 1 300 000 hívője és csaknem kétezer temploma volt a román görög katolikus egyháznak, amely 1989 után alig 200 ingatlanát kapta vissza, az ortodox egyházba kényszerített híveinek száma pedig mára 200 ezerre apadt.
Marchut Réka, a budapesti Kisebbségkutató Intézet munkatársa előadásában a bukaresti magyar római katolikus közösség történetét idézte fel, ugyanakkor rámutatott: az ingatlanviszonyok tekintetében a romániai római katolikus egyház számára nem a kommunizmus, hanem a két világháború közötti időszak jelentette a legnagyobb veszteséget. A nemzetállam megteremtését célul kitűző Románia ugyanis már az 1921-es agrárreformmal elkobozta a nagybirtokosnak számító római katolikus egyháztól mezőgazdasági területeinek és erdővagyonának túlnyomó részét.
Veress Emőd, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet munkatársa a romániai restitúciós törvények alkalmazásának ellentmondásait a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium esetével példázta. Ebben az ügyben az Osztrák–Magyar Monarchia 19. századi egyházi telekkönyvezési gyakorlatát egy 1938-as romániai törvény alapján értelmezték félre, amikor elvitatták az egyház tulajdonjogát. A jogász rámutatott: a rendszerváltás után az egyházaktól azt várták az emberek, hogy újra ellássák történelmi – oktatási, társadalmi, kulturális – szerepüket: ezért is érintik érzékenyen a közösségeket az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását elutasító bírósági ítéletek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.