Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kontár munka

2020. február 13., csütörtök, Kármentő
Demeter Virág Katalin

Különös fénykép terjedt futótűzként a hét elején a közösségi média, illetve a hazai sajtó révén, így vált híressé a Hátszeg városát ellátó vízvezeték egy szakasza.

A felvétel sok mindenről árulkodik, s ha nem lenne elképesztő vagy felháborító, akár viccesnek is nevezhetnénk. A helyi vízszolgáltató eredeti megoldást választott az 1978-ban készült vezetéken keletkezett hibák kijavítására, a lyukakba nemes egyszerűséggel fadarabokat ütöttek be, hogy azok a résekbe belédegedve gátolják a szivárgást. A több mint négy évtizede szolgálatban lévő vezeték ma már inkább sündisznóra emlékeztet, mintsem a vízhálózat részére, és nehéz elhinni, hogy szakmájukhoz értő emberek, cégvezetők ezt a munkát tartják célravezetőnek, nem az idejét múlta cső kicserélését. Végső soron, ha ez a megoldás hazai módon működőképes, miért ne alkalmazhatnák?

A felvétel közzététele után a helybéli vízszolgáltató is reagált. Honlapjukon megjelent tájékoztatójuk arra enged következtetni, a fadarabkák szerepe csupán ideiglenes, a társaság ugyanis arra készül, hogy a fél kilométernél valamivel hosszabb vezetékdarabot lecseréli. Persze nem azonnal, ám az idei fejlesztési terveikben szerepel, várhatóan a harmadik negyedévben neki is látnak a munkának, melynek költségei több tízezer euróra rúgnak. Magyarázkodni kényszerült Hátszeg polgármestere is. Sajtóértesülések szerint a liberális párt színeiben megválasztott, második mandátumánál tartó elöljáró azt állítja, több alkalommal próbálta rendezni a helyzetet, ám a vízszolgáltató a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozik, ott pedig a szociáldemokraták vannak többségben, így a támogatás rendre elmaradt, mert ő ellenzéki... Megjegyezte azt is, a vízszolgáltató három és fél éve nem fejlesztett semmit, s a megyei önkormányzat sem különített el pénzt beruházásokra, a vízveszteséget pedig a helyiek kénytelenek kifizetni.

Függetlenül attól, ki és mivel takarózik, nem csoda, hogy az eset sokak ingerküszöbét elérte, s annál is felháborítóbb, hogy a hanyagság, a „jól van az úgy” módon megoldott ügy tulajdonképpen egy közösséget foszt meg a minőségi szolgáltatástól. Az átmenetinek nevezett, de valójában még pótmegoldásnak is silány intézkedés kárát ezúttal is a kis emberek látják, miközben a háttérben botcsinálta politikusok duzzognak vagy orrolnak egymásra, a lényeg pedig feledésbe merül.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 905
szavazógép
2020-02-13: Közélet - Nagy B. Sándor:

Focibajnokság roma gyerekeknek

Szatmárnémeti után az elmúlt hétvégén, február 7–9. között Sepsiszentgyörgyön szervezték meg a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett társadalmi felzárkóztató programok második focibajnokságát. A 2018 óta zajló programsorozatról és a mostani rendezvényről a Máltai Szeretetszolgálat őrkői projektjeinek munkatársait kérdeztük.
2020-02-13: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Hat családot kilakoltatnak

Egyelőre hat család kilakoltatásához rendelkezik bírósági ítélettel a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, de 28 másik család is ugyanerre a sorsra juthat, ha nem törleszti felhalmozott adósságát. Mindannyian az Oltmező utcai szociális tömbházak bérlői, akiknek helyzetét évente újraértékeli az önkormányzat.