Elhunyt Makkai János, a Népújság című Maros megyei napilap egykori főszerkesztője, az erdélyi magyar újságírás kiemelkedő alakja. 1941-ben született Marosvásárhelyen, középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Vörös Zászló napilap munkatársa volt, közben egyetemi tanulmányokat folytatott Bukarestben.
1989. december 23-tól a szintén Marosvásárhelyen megjelenő Népújság szerkesztője, 1990 márciusától főszerkesztője. Írásai jelentek meg a Művelődés, az Új Élet, majd a Romániai Magyar Szó hasábjain. Szakmai munkássága elismeréseként 1991-ben megkapta a Látó folyóirat Nívódíját, 2009-ben a Szabad Sajtó Alapítvány Aranytollal, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.