Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Konferencián a legmegszállottabb mezőgazdászok

2020. február 18., kedd, Gazdakör

Nemzetközi méhészkonferenciának adott helyet az elmúlt hétvégén a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium konferenciaterme. Több mint százötvenen gyűltek össze a teremben – nem csak méhészek, hanem a méhészeti termékek egészségügyi hasznáról érdeklődők is. A háromszéki jelenlévők mellett a környező megyékből érkezettek is hallgatták az előadásokat. A legjelesebb előadó dr. Peter Kozmus, a méhészek világegyesülete, az Apimondia alelnöke volt. Az esemény meghatározó eleme volt a szinkrontolmácsolás, mely minden résztvevő számára lehetővé tette a hallottak megértését.

  • Tamás Sándor szerint a méhészek becsületes, rendes munkát végző emberek
    Tamás Sándor szerint a méhészek becsületes, rendes munkát végző emberek

Deák Mihály, a Romániai Méhtenyésztők Egyesülete Kovászna Megyei Fiókjának elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Elmondta, reméli, az értekezlet sokak számára értékes információkkal fog szolgálni, nemcsak a méhészeti ágazatban, hanem a méhészeti termékek egészségügyben való felhasználása terén is. Az elnök felvetése az elhangzott előadásokban is tükröződött, több előadó is kitért a méz, a propolisz és más méhtermékek sokrétű hasznosításának lehetőségeire.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőbeszédében kijelentette: „mindazok az emberek, akik intelligens állatok, kutyák, lovak, delfinek, sólymok idomításával foglalkoznak – ide tartoznak a méhészek is, mert a méhek intelligens állatok –, ők is egy kicsit idomulnak. Ahány méhészt én ismerek, azok mind becsületes, szorgalmas, rendszeresen dolgozó és eredményt elérő emberek, akár a méhek. Ez valószínűleg igaz más emberekre is, akik intelligens állatokkal gazdálkodnak”. „Gondoljanak bele, micsoda különbség van egy méhész becsületes munkája és azok között, akik a bukaresti Ferentari negyedben change money-t kiáltoznak – folytatta. – Valószínűleg ők is dolgoznak, több pénzt keresnek, mint a méhészek, de mekkora különbség van egy méhészember becsületes, rendszeres munkája és az említett úriemberek karaktere között” – fogalmazott Tamás.

Könczei Csaba a megyei agrárigazgatóság képviseletében szólt a jelenlévőkhöz. „A focihoz és a mezőgazdasághoz mindenki ért, de van a mezőgazdaságnak egy olyan ágazata, amelyhez az átlagember vagy akár az átlag mezőgazdász is felületes ismeretekkel rendelkezik. Ez a méhészet” – jelentette ki. „Sokkal jobban oda kell figyelnünk erre az ágazatra, mert kiemelten fontos. Ha kihalnak a méhek, néhány éven belül az emberiség is kihal” – idézte meg Albert Einstein gondolatait Könczei. A továbbiakban szóvá tette, hogy a méhészek és a növénytermesztők között egyfajta konfliktus létezik. Ennek felszámolása az általa vezetett intézmény feladata is – emelte ki.

A dr. Peter Kozmussal, az Apimondia alelnökével folytatott beszélgetések során körvonalazódott, hogy a háromszéki méhészek szlovéniai tapasztalatcserén vehetnek részt, ahol lehetőségük lesz az ottani jeles méhészszervezet tevékenységének megismerésére – tudtuk meg Deák Mihálytól.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy őszig zárva maradnak az iskolák?







eredmények
szavazatok száma 2307
szavazógép
2020-02-17: Közélet - :

Tűz Sepsiszentgyörgyön

Egy Stadion utcai tömbházhoz riasztották hétfő délután a tűzoltókat: egy első emeleti lakásban gyulladt meg különféle hulladék és tüzelőanyag, a lépcsőházat elárasztotta a füst.
2020-02-18: Gazdakör - Incze Péter:

Pályázat természeti csapás okozta károk enyhítésére (Vidékfejlesztés)

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk a hírt, hogy február 10-én az országos ügynökség közvitára bocsátotta két hamarosan kiírásra kerülő pályázat, az 5.1-es és az 5.2-es számú intézkedés tájékoztatóit. Akik a dokumentumokkal kapcsolatban javaslatokat szeretnének megfogalmazni, tíz napig megtehetik a consultare@afir.info e-mail-címen.