Bolond, aki nem szereti a verset, és különösképpen József Attila költészetét, akinek Kései sirató című verse nélkül szegényebb lenne a magyar versirodalom – valahogy így fogalmazott Bod Mária Terézia idős irodalomkedvelő, aki Albisból érkezett a tegnapi sepsiszentgyörgyi olvasómaratonra. Ady Endre a kedvence, de szerinte József Attila más húrokat penget meg szívében, ezért jött el a rendezvényre.
A magyar próza napján tartott felolvasást Antal Árpád indította a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Sport utcai fiókegységében, majd a Nicolae Colan Általános Iskola Waldorf-tagozatának diákjai olvastak fel József Attila-verseket, akiket a városvezető ezúttal meghívott egy látogatásra a polgármesteri hivatalba.
A tanulókat az Írisz Ház fogyatékkal élő fiataljai követték a felolvasásban, délután pedig helyi színészek vették át a stafétát.
A Sport utcai kis könyvtár éppen olyan fontos a megyei intézmény számára, mint a sepsiszentgyörgyi székházban zajló tevékenység, mert itt is ugyanolyan szellemi táplálékot kívánnak nyújtani az olvasóknak, mint a központban, a diákok számára pedig olyan, mint egy edzőterem, ahol minden tekintetben erősíthetik képességeiket – mondotta Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója az olvasómaraton megnyitóján. Az intézményvezető szerint a tizennyolcezer kötetes fiókegységben minél inkább ki szeretnék szolgálni a lakosság igényeit, éppúgy, mint a városközpontban, ezért folyamatosan fejlesztik. Éltes Enikő könyvtáros lapunknak elmondta, a gyermekeknek szánt keddi és csütörtöki mesedélutánokon a könyvekhez kívánják közel vinni őket, de egy egyszerű könyvjelző készítése is segítheti őket abban, hogy megérezzék a könyv közelségét, varázsát, ezért kézműves-foglalkozásokat is tartanak.
A tegnapi olvasómaraton gyermek és felnőtt olvasói nem tettek egyebet, mint felidézték a vers varázsát, amely a magyar nyelv egyik legsajátosabb eszköze, ezért népszerű minden korosztály számára. A rendezvénnyel a Bod Péter megyei könyvtár a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár szervezésében zajló nemzetközi felolvasómaratonhoz kapcsolódott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.