Estébe nyúlott a Kovászna Helyi Tanácsának e havi soros ülése: bár csak tíz határozattervezetet kellett megvitatniuk a városatyáknak, de azok igen fontosak voltak, így sokan éltek a hozzászólás, a módosító javaslat lehetőségével. A legégetőbb kérdés a város 2020-as költségvetésének elfogadása volt. Ez bő másfél órás vita után sikerült, de akadt olyan tervezet, melynek végső formájáról nem jutottak egyetértésre a jelenlévők, így a döntéshozatalt egy későbbi összejövetelre napolták.
Nehéz kezelni a pénzt, megtalálni az egyensúlyt. Nem lehet mindent megvalósítani, amit szeretnének, például az útjavítások, közvilágítás, közszolgáltatások terén, hiszen a rendelkezésre álló összeg véges, abból kell gazdálkodni – mondta Gyerő József polgármester.
A költségvetés tervezetéhez csatolt mellékletben számos befektetést irányoztak elő – folytatandó és új fejlesztéseket –, de ez a lista a prioritások függvényében változhat. Például ha jó irányba halad a volt lőtéren építendő sportközpont ügye, oda infrastruktúrát kell építeni, villanyt vezetni, ugyanígy a sípályához, ha előrelépés lesz a wellnessközpont tekintetében – vázolta Gyerő.
A város 2020-as költségvetésének tervezetét Bagoly Zsolt gazdasági igazgató mutatta be. A tervezet bevételi oldalán 3,89 millió lej szerepel, a kiadások 4,16 millióra rúgnak. Fontos tételként szerepelt a tervezetben, hogy a korábbi évekből megmaradt, közel négymillió lejes költségvetéstöbbletből 2,7 millió lej használható fel idén.
A vita során javasolták, hogy a kulturális, sport- és egyházi célokra nyújtott támogatásokat – ezek 150 ezer lejt tesznek ki a tervezetben – emeljék meg 50 ezer lejjel. Ezt el is fogadták a tanácstagok. A módosítás nem okoz gondot, a szükséges pénzt az anyagköltségre elkülönített, utak javítására szánt összegből tudják kivonni – magyarázta érdeklődésünkre Bagoly Zsolt.
Hosszas vita után elhalasztották a tanácsosok a végső döntést az iskolai ösztöndíjak számáról és azok értékéről. Megállapodás született, hogy először a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és az Avram Iancu Általános Iskola vezetőségével egyeztetnek, s a kérdésben csak ezt követően hoznak végleges döntést.
Májusban lejár a városi művelődési ház menedzserének megbízatása, így versenyvizsgát kell kiírni a tisztség elfoglalására. Az erre vonatkozó – az eljárást, követelményeket szabályozó – tervezet vitája is igen hosszúra sikerült. A tervezetet végül egyetlen változtatással fogadták el: a jelentkezőktől elvárt menedzseri tapasztalat idejét három évről egy évre csökkentették.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.