A nagyváradi Antonio Alexe Aréna adott otthont február 21-én és 22-én az Európai Shotokan Karate Szövetség (ESKU) által szervezett 16. Európa-bajnokságnak, amely egyben a Transylvania Grand Prix nemzetközi viadal volt. A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club karateszakosztálya 28 sportolóval vett részt a rangos megmérettetésen, ahol a megyeszékhelyi versenyzők 14 érmet szereztek.
Az Európa-bajnokságra több mint 2000 karatéka nevezett a különböző korosztályokban, ahol a Vass Hunor, Gal Radu és Gergely Tamás irányította sepsiszentgyörgyi szakosztály eredményesen szerepelt, ugyanis 14 érmet szereztek. A 28 fős háromszéki különítmény legjobb eredménye Halmágyi Chanel, Siklódi Márk és Török Panka nevéhez fűződik, akik a dobogó legmagasabb fokára állhattak, hiszen aranyérmet nyertek, emellett 5 ezüst és 6 bronz a további mérleg.
„Részt vettünk Románia egyik legnépesebb karateversenyén, amely egy fúziónak a szüleménye. A Transylvania Grand Prix-viadalon, valamint a shotokan Európa-bajnokságon számos európai és más kontinensről érkező versenyző gyűlt össze. Szezonnyitó versenynek kevésbé nevezhető, azonban csapatunk számára 2020-ban az első verseny volt, és elmondhatom, hogy kifejezetten jól sikerült. Három shotokan Európa-bajnoka lett városunknak, a teljesítmény pedig a befektetett munkát igazolja. Folytatjuk tovább az idényt, a következő állomásunk egy budapesti nemzetközi verseny” – nyilatkozta Vass Hunor edző.
Eredmények: * aranyérem: Halmányi Chanel (minikadét, -35 kg), Siklódi Máté (kadét, -70 kg), Török Panka (gyerek III., -35 kg) * ezüstérem: Baló Hunor (kadét, -63 kg), Benkő Zsolt (kadét, +70 kg), Csorba Ede (junior, -55 kg), Ianculescu Zsófia (kadét, -47 kg), Jankó Andrea (gyerek II., +30 kg) * bronzérem: Bernád Vivien (minikadét, -45 kg), Fejér Milán (gyerek II., -30 kg), Gyárfás Zsolna (gyerek III., -30 kg), Halmányi Márk (kadét, -52 kg), László Kincső (gyerek II., +30 kg), Vitályos Eszter (kadét, -54 kg).
A Sport-All Sport Club karateszakosztálya köszöni az Orex, a Simiro, a Maravet, az MCC, a Sport Világ, a Comerț Ata, a Thermo Control, a Twins Construct, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa támogatását. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.