Bizottságok előtt az autonómiastatútumTörök képviselő is támogatta

2020. február 27., csütörtök, Közélet

A képviselőház emberi jogi bizottságában tárgyalták kedden Székelyföld autonómiastatútumát, ráadásul nem várt támogatást is kapott a tervezet, a testület két magyar tagja – Kulcsár-Terza József és Benkő Erika – mellett a török kisebbség képviselője, Iusein Ibram is megszavazta azt. A három igen szavazat azonban nem volt elég a pozitív végeredményhez, a nyolc jelen levő honatya közül ugyanis négyen ellene voksoltak, Adriana Săftoiu liberális képviselő tartózkodott.

A fejleményekről szerdán sajtótájékoztatón számolt be Kulcsár-Terza József képviselő, a statútum egyik előterjesztője, Benkő Erika pedig közleményben ismertette a történteket.

Kulcsár-Terza József felidézte: 2017-ben már egyszer benyújtotta a tervezetet, akkor a szenátusban és a képviselőházban is elutasították, ennek ellenére nem volt haszontalan a kezdeményezés, hiszen beszéltek róla, a román politikusok tudomásul vették, hogy van ilyen igény Székelyföldön. Tavaly decemberben kollégájával, a szintén RMDSZ-színekben képviselői mandátumot szerzett MPP-s Biró Zsolttal közösen nyújtották be a bővített, kiigazított tervezetet, melyet elsőként az alsóház emberi jogi bizottságában tűztek napirendre. E testületben két magyar képviselő dolgozik, mindketten háromszékiek: Benkő Erika és ő maga.

Elmondása szerint a vita során kiemelte a párbeszéd fontosságát, Mihai Tudose volt szociáldemokrata miniszterelnök kijelentését is felidézve, aki akasztással fenyegette a székely zászlóért vagy autonómiáért kiállókat, és szólt arról a két szakszervezeti vezetőről, akik a tervezet benyújtása után tiltakoztak és követelték az előterjesztők felelősségre vonását. Hangsúlyozta: egy demokráciában természetesnek kellene lennie, hogy mindenről lehessen beszélgetni uszítás és ellenségeskedés nélkül. Szólt az európai működő autonómiamodellekről is, hangsúlyozta, hogy a székelyföldi önrendelkezési törekvések nem alkotmányellenesek, végül utalt a Moldova Köztársaságbeli gagauz autonómiára is.

Benkő Erika felszólalásában kiemelte: a statútum törvényes keretet biztosítana a romániai magyar kisebbség alapvető etnikai, nyelvi és kulturális jogainak. „Azért van szükség autonómiára, mert fontosnak tartjuk, hogy törvényi keretben rögzített garanciák létezzenek, hogy a magyar érdekképviseletnek ne kelljen mindig védelmeznie a már létező jogokat vagy állandóan újratárgyalnia alapvető közösségi jogokat” – magyarázta a képviselő. Az autonómia három, gyakorlatban könnyen megvalósítható dolgot jelent: a magyar nyelvnek hivatalos regionális nyelvként való elfogadását, regionális döntéshozatali szabadságot és széles körű pénzügyi autonómiát.

Végezetül azt is elmondta, tudatában vannak annak, hogy a román többség részéről léteznek félelmek Székelyföld autonómiájával kapcsolatban, de ezek megalapozatlanok. „Mi nem veszélyt vagy kockázatot jelentünk Románia számára, hanem értéket, és szeretnénk, hogy az elkövetkezőkben ennek megfelelően tekintsenek közösségünkre” – hangsúlyozta.

A magyar képviselők felszólalását vegyes reakciók követték, volt olyan vélemény, mely szerint már most is számos jog megilleti a magyar közösséget, de volt támogató hozzáállás is, például a bizottsági elnök, Iusein Ibram megszavazta a tervezetet. Az emberi jogi bizottságnak amúgy csak véleményeznie kellett a tervezetet, ugyanezt kell megtennie a pénzügyi és a jogi szaktestületnek. A jelentéstevő bizottság a közigazgatási. A képviselőháznak március 25-ig kell letárgyalnia a tervezetet, azt követően a statútum a sze­nátus asztalára kerül.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 798
szavazógép
2020-02-27: Kármentő - Váry O. Péter:

Táblák kis hibával 2.

Jegyzetünk első részében az új utcanévtáblák kialakulásának folyamatát elevenítettük fel, örömmel állapítva meg, hogy a legújabb eligazító-azonosító jelzések nagyjából minden formai követelménynek megfelelnek, talán az utcanevek betűi lehetnének nagyobbak, hogy a gyalogos messzebbről, a sofőr vezetés közben is könnyedén ki tudja betűzni.
2020-02-27: Belföld - :

Egységes a nemzet (Európai polgári kezdeményezés)

A magyar Országgyűlés által elfogadott határozat, amely támogatja a nemzeti régiók védelme érdekében kezdeményezett európai polgári kezdeményezést, újabb lendületet ad az aláírásgyűjtésnek, de fontos, hogy mindenki tevőlegesen is bekapcsolódjon ebbe a folyamatba – véli Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.