Négyéves a Ringató

2020. február 28., péntek, Közélet

A múlt héten tartották az Esély Egyesület és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat partnerségében működő Ringató – Biztos Kezdet Gyerekház elnevezésű program negyedik születésnapját az őrkői Néri Szent Fülöp Multifunkcionális Központban, melyre nemcsak azokat a gyerekeket és szüleiket várták, akik most járnak a Ringatóba, hanem azokat is, akik már óvodások vagy akár előkészítő osztályosok lettek, mióta a program elindult. Az elmúlt négy év sikereiről és kudarcairól Tókos Judit szociális munkás, programkoordinátor számolt be lapunknak.

Mivel kevesen tudnak írni-olvasni, a szülinapi  meghívót személyesen adták át azoknak a szülőknek, akiknek gyerekei rendszeres látogatói vagy egykor rendszeres látogatói voltak a programnak. Szinte mindenki jelen volt, akit meghívtak, és persze olyanok is érkeztek, akik a hétköznapi alkalmakon ritkán szoktak megjelenni, de a szervezők senkit sem küldtek el, így végül 37 gyerek és 21 kísérő volt jelen az eseményen, ami rekordnak számít a Ringató történetében.

Kilencre érkeztek a gyermekek és hozzátartozóik. Először szabadon játszhattak a játékteremben, majd zenés-táncos irányított foglalkozásokon vettek részt, melyeket Tókos Judit és Iffiú Réka pedagógus tartott. Ezután újra szabad játék következett, majd megnézték Várkonyi Eszter A legkisebb fiú című, Kántor Péter verseiből összeállított zenés-mesés interaktív báb­előadását. Ezt követően elfogyasztották a szülinapi tortát, közben megtekintettek egy fotóválogatást az elmúlt négy év képeiből, aztán újra szabadon játszottak a sok színes szülinapi lufival. Ebéd zárta az ünnepi programsorozatot.

Kérdésünkre, hogy a hétköznapokon hányan látogatják a Ringatót, Tókos Judit elmondta, hogy havonta 25–30 gyermek fordul meg a programjaikon, de ezek közül csak 9–10 jár rendszeresen. Mint kifejtette, a program legfontosabb célja, hogy megpróbálja minél kisebb kortól szocializálni a gyerekeket, kifejleszteni azokat a képességeiket – mozgás, finommotorika –, amelyekre szükségük lesz majd az óvodában, iskolában. Mondóka, ének, tánc, mese és szabad játék is része a napi programoknak, közben pedig megtanulnak figyelni, ceruzát használni, orrot fújni, fürdeni, helyesen enni-inni... A Ringató az óvodáskor előtti gyerekeknek szól, de a picik mellett a szülőkre is hatni kíván – mondta a szakember, hozzátéve, hogy sajnos kevés anyuka jár be, inkább a nagyobb lánytestvérek szokták bevinni a gyerekeket.

Az elmúlt négy év eredményeiről Tókos Judit elmondta: sok minden befolyásolja a Ringató látogatottságát, az őrkői közösségben történő események ugyanúgy, mint az időjárás vagy az egyre gyakoribb külföldi munkavállalás, tehát nehéz lenne általános következtetést levonni. Az azonban nyilvánvaló, hogy a szülők sajnos nem érzik fontosnak gyermekeik szellemi fejlődését. Még mindig jelentős azoknak a családoknak a száma, akik tagjai nem járnak munkába, életükben nincs semmilyen rendszeresség, a pillanatnyi hangulatukon múlik, hogy jönnek-e Ringatóba vagy sem. Néhány év alatt nem lehet a közösséget érintő érdembeli változásról beszélni, de ha hosszú távon jelen lenne ez a program az életükben, akkor előbb-utóbb érzékelhető volna a fejlődés. Mert bár a számok alig nőttek a kezdetekhez képest, egyértelmű minőségi változáson mentek át azok a családok, melyek rendszeresen látogatták a programjaikat: kezdték megszokni a pontosságot, kevesebb közöttük a hangos vita, gyermekeik pedig az őrkői átlagnál sokkal jobban teljesítenek az óvodában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1472
szavazógép
2020-02-28: Közélet - Váry O. Péter:

Az örök vita (Tanácsülés Sepsiszentgyörgyön)

Szent György napja közeledvén, a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülésén ismét lezajlott az évek óta megismétlődő színjáték: kap-e a helyi román közösség jelöltje Pro Urbe díjat, illetve központi elhelyezésű színpadot a városünnepen. A vitát ezúttal is Pârvan Rodica szociáldemokrata képviselő kezdeményezte, Antal Árpád polgármesterben azonban méltó ellenfélre talált.
2020-02-28: Jegyzet - Szekeres Attila:

Az ittas fogyasztóvédő és a korsó (Kármentő)

Az ügyészség nem sieti el a vádemelést Diacon ellen – írtuk másfél hónapja, miközben azt is előrevetítettük, úgy tűnik, leragadt az ügyészségen Gheorghe-Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője ügyében összeállított bűnügyi vizsgálati iratcsomó. Ugyanis korábban az iratokkal pingpongozott az ügyészség és a rétyi rendőrőrs. Közben kiderült, a dosszié mégsem állapodott meg, a pingpong folytatódik. Csak éppen nem eredményre játszanak a felek.