Női kosárlabda, Nemzeti LigaIdegenben a Sepsi-SIC és a KSE

2020. március 4., szerda, Sport

Utolsó előtti köréhez érkezett a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakasza. Ma mindkét csoportban hétközi fordulót rendeznek: az A jelzésű hatosban a címvédő és listavezető Sepsi-SIC csapata Aradra látogat, míg a B-ben a szintén első Kézdivásárhelyi SE együttese Marosvásárhelyen lép parkettre.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Az A-csoport 9. fordulójának rangadóját 18 órától Aradon játsszák, ahol a helyi FCC a Sepsi-SIC-et fogadja. A két alakulat legutóbb a Román Kupa sepsiszentgyörgyi négyes döntőjének fináléjában találkozott, ahol a Zoran Mikes edzette zöld-fehérek hátrányból felállva 80–67 arányban győzték le a határ mentieket. Jelen szezonban ezt megelőzően még csak egyszer csatáztak az együttesek, hiszen az alapszakaszt más-más csoportban teljesítették, és a középszakasz 4. fordulóbeli összecsapást lányaink 61–50 arányban nyerték meg a Sepsi Arénában. A ma kora esti meccs lesz a 29. találkozója a csapatoknak, külön párharcukat a friss, ötszörös kupagyőztes szentgyörgyiek vezetik 18–10-re. A pontvadászat előző körét mindkét gárda sikerrel zárta: Annemarie Gödri-Părăuék hazai környezetben 88–51-re verték a Târgoviștét, az Arad pedig 76–64 arányban diadalmaskodott a Kolozsvári U otthonában. A forduló további mérkőzései: 17 órától Brassói Olimpia–Kolozsvári U, 18 órától Târgoviște–Szatmárnémeti VSK. Az állás: 1. Sepsi-SIC (11/1) 23 pont, 2. Szatmárnémeti (9/3) 21 pont, 3. Arad (8/4) 20 pont, 4. Târgoviște (4/8) 16 pont, 5. Kolozsvár (2/10) 14 pont, 6. Brassó (2/10) 14 pont.

A B jelzésű csoportban szintén első helyen álló Kézdivásárhelyi SE ma 18 órától a Marosvásárhelyi Sirius vendége lesz. A két csapat a mostani idényben már háromszor találkozott, mindhárom mérkőzés KSE-sikerrel zárult. Az alapszakasz nyitófordulójában Farkas Alpár tanítványai 80–43-ra verték a Siriust, majd 73–62-re nyerték meg a kézdivásárhelyi visszavágót, míg az első középszakaszbeli találkozó a céhes városbéliek 75–50 arányú sikerét hozta. Tehát van amiért visszavágnia a marosvásárhelyi csapatnak, amely 9/6-os győzelmi mutatóval és 24 ponttal a tabella negyedik helyét foglalja el. Legutóbbi bajnokiját csak a 25 pontos KSE nyerte meg. Lányaink szombaton a Kicsid Gábor Sportcsarnokban 72–62-re győzték le az Agronómia Bukarestet, a Marosvásárhelyi Sirius viszont 47–72-re kapott ki a vendég Bukaresti Rapid csapatától. A 13 forduló további meccsei: 18 órától Konstancai Phoenix–Agronómia Bukarest, Alexandria–Nagyváradi Rookies 86–36, a Rapid szabadnapos. Az állás: 1. KSE (11/3) 25 pont, 2. Alexandria (11/6) 24 pont, 3. Konstanca (10/6) 24 pont, 4. Marosvásárhely (9/6) 24 pont, 5. Rapid (8/10) 23 pont, 6. Agronómia (7/9) 19 pont, 7. Nagyvárad (0/16) 16 pont. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2020-03-04: Sport - :

Elődöntőbe jutásért játszik a Sepsi OSK (Labdarúgás, Román Kupa)

A Leo Grozavu irányította, papírforma szerint esélyesebbnek számító háromszéki csapat ma 17.30-tól az Ilie Oană Stadionban játszik a másodosztályban érdekelt FC Petrolul Ploiești vendégeként a Román Kupa-negyeddöntőben. A mérkőzésen Iulian Călin fújja a sípot.
2020-03-04: Sport - :

Magyar bajnoki bronzérmet szerzett Bálint Bernadett (Asztalitenisz)

A német TuS Uentrop színeiben versenyző sepsiszentgyörgyi Bálint Bernadett bronzérmet nyert egyesben a magyar országos bajnokságon, amelyet a Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér, valamint a Magyar Asztalitenisz-szövetség február 28. és március 1. között rendezett Kecskeméten.