A székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön jóváhagyták a székely szabadság napjának megünneplését. A Sepsiszéki Székely Tanács ma 10 órától a turulszobornál várja az emlékezőket. Beszédet Pénzes Loránd történelemtanár, imát Dávid György római katolikus plébános mond. Fellép a Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája. Karvezető: Jakab Árpád.
Fiatal írók és költők háromszéki felolvasókörútja
A Kárpát Körút során a budapesti székhelyű Fiatal Írók Szövetségének szerzői látogatnak el a Kárpát-medence városaiba, hogy alternatív irodalomórákat és felolvasóesteket tartsanak. Az idei első erdélyi körúton a megyénkbe látogató csoport tagjai: André Ferenc költő, slammer, műfordító, a Romániai Írók Szövetségének debütdíjasa, Látó-nívódíjas, akinek első kötete Szótagadó címmel jelent meg 2018-ban a Jelenkor Kiadó gondozásában; Borcsa Imola prózaíró, Irodalmi Jelen-debütdíjas és Szabó Gyula-emlékdíjas szerző, első kötete Magnebéhat címmel jelent meg az Erdélyi Híradó Kiadó és a Napkút Kiadó közös gondozásában; Mărcuţiu-Rácz Dóra költő, szerkesztő, műfordító. Első kötete Macska van az úton címmel jelent meg 2017-ben, második kötete 2020-ban jelenik meg az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetségének közös gondozásában; Seres Lili Hanna költő, szerkesztő, első kötete a Fiatal Írók Szövetségénél jelent meg Várunk címmel, amely látványos szakmai visszhangot kapott, felkerült az Írók Boltja és a Magyar Narancs irodalmi sikerlistájára; Vajna Ádám költő, szerkesztő és műfordító. Első kötete 2018-ban jelent meg Oda címmel, s elnyerte a Makói Medáliák díjat és az Írók Boltja Könyvösztöndíját. A rendezvénysorozat célja a kortárs irodalom népszerűsítése. A háromszéki felolvasókörút állomásai: március 11-én, szerdán 13 órától a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban; 17 órától a kovásznai Városi Művelődési Házban; március 12-én, csütörtökön 10 órától a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben; 12 órától a Nagy Mózes Elméleti Líceumban; 18 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban; március 13-án, pénteken 12.40-től a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban; 18 órától a kézdivásárhelyi Jazz Bistro-Pajtában.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház a kamarateremben ma és szerdán 19 órától Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Kártyások (rendező: Zakariás Zalán) című előadását játssza.
FAPADOS KÁVÉHÁZ. László Zsuzsa Hommage Édith Piaf című önálló estjét adja elő ma 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Fapados Kávéházban. Zene: Várhelyi Attila, Zakariás Zalán. A helyek száma korlátozott, helyfoglalás szükséges. A jegy ára 10 lej személyenként, helyben fizetéssel. Érdeklődni a fapados.ro honlapon, a Facebook-oldalon vagy a 0729 879 030-as és a 0741 531 960-as telefonon.
MAROSÁN CSABA ÖNÁLLÓ ESTJE. Ma 17 órától Marosán Csaba Bomlott cimbalom – Arany János ismeretlen arca című önálló estjével lép fel Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma 16.45-től Előre – amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, románul beszélő; 17 órától 1917 – angol–amerikai háborús filmdráma, magyarul beszélő; 18.45-től A boldogságvirág – angol–osztrák–német sci-fi-dráma, román felirattal; 19 órától A vadon hívó szava – amerikai kalandfilm, magyarul beszélő; 20.45-től A nyom – román dráma; 21 órától A láthatatlan ember – amerikai–ausztrál horrorfilm, thriller, magyarul beszélő. Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.
Zene
A LOKSI BLUES CAFÉ EGYESÜLET A kő marad! címmel akusztikus zenés-verses ünnepi koncertsorozattal ünnepli március 15-ét. A rendezvényen a Kormorán együttes néhány tagja, Fehér Nóra, Vadkerti Imre, Szűts István, a felvidéki Jónás Csaba mellett erdélyi előadók, énekesek, versmondók is fellépnek ma 18 órától Sepsikőröspatakon az unitárius templomban.
ELMARAD a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében a március 15-én 19 órára meghirdetett ünnepi hangverseny.
Kiállítás
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Galériájában ma 18 órától megnyitják az Ady 100 című, a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház mellett működő Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművész Szövetség tagjainak az Ady Endre-emlékévhez kapcsolódó, halálának 100. évfordulója alkalmából készült csoportos kiállítását. A kiállítást megnyitja: dr. Péter Sándor magyar nyelv- és irodalomtanár. Szavalattal közreműködik: Tánczos András informatikus mérnök.
Hitvilág
MEGBESZÉLÉS. A sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis Társaság ma 15.30 órától a Romulus Cioflec utca 6/B/4-es irodájában tartja az e hónapi megbeszélését.
Tortoma Önképzőkör
A baróti Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében ma 19 órától Számok, képletek, szavak, avagy a verselő matematikus címmel beszélgetésre kerül sor dr. Bencze Mihály matematikus, tanár, költő, szerkesztő (Négyfalu, Csernátfalu) részvételével matematikáról, költészetről, a pedagógus szerepéről a társadalomban. Házigazda: Hoffmann Edit muzeológus.
Röviden
ELMARADNAK AZ EZÜST AKADÉMIA ELŐADÁSAI. A román járványügyi hatóságoknak a koronavírus-terjedés megfékezésére vonatkozó döntését, illetve a szakhatóság által megfogalmazott ajánlásokat figyelembe véve a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának vezetősége felfüggesztette az Ezüst Akadémia előadásait. Az elmaradt előadásokat a későbbiekben nem áll módjukban új időpontra beütemezni.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket (alkohol-, játék- és drogfüggőséggel küzdőket) és hozzátartozóikat várják ma Sepsiszentgyörgyön 18 és 20 óra között a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonszámon lehet. A teljes diszkréció garantált.
DÍSZÍTŐMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Szorgos Kezek díszítőművészeti szakkör ma 15–18 óráig várja az érdeklődőket a belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám). Telefon: 0727 273 056.
TORNA. Az Ida Aerobik mai és csütörtöki programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 17.30-tól aerobik gyermekeknek, 19 órától kondistep. Telefon: 0722 243 234.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágo-Gym alakformáló fitnesz nőknek; szerdán 18 órától balett és kortárs tánc fiataloknak; pénteken 17.30-tól társasági tánc kurzus. Telefon: 0722 233 774.
ASZTALITENISZKLUB. Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedbeli Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
MÉRÉS. A Kovászna Megyei Vöröskereszt székházában, Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly út 7. szám alatt hetente egyszer, minden kedden 9–12 óráig lehet vérnyomást, vércukrot és koleszterinszintet méretni.
A NYUGDÍJASOK SUGÁS SZERVEZETE nyaralást szervez Hajdúszoboszlóra május 31. – július 5. és augusztus 23. – szeptember 20. között. Érdeklődni a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban levő székházban vagy a 0267 318 160-as telefonon lehet.
EGÉSZSÉGÜGYI ELŐADÁS. Hogyan és miért betegszünk meg? címmel tart ingyenes előadást a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház fertőzőosztályán dolgozó dr. Nagy Réka szakorvos szerdán 18 órától a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat új előadótermében (1918. december 1. út 18-as tömbház, O lépcsőház, földszint – bejárat a nagy jelzőlámpáknál a Clinica Sante mellett, a Nemlátók Szövetségénél). Az előadás témája a különböző fertőzések, bakteriális vagy vírusos megbetegedések, az ezekkel kapcsolatos hitek, tévhitek, illetve hogy mit tehetünk a megelőzés érdekében.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sport utcai Galenus (telefon: 0367 800 011, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.