A Különleges Vészhelyzetek Országos Bizottsága tegnap úgy határozott, hogy szerdától, március 11-étől március 22-éig bezár az ország minden iskolája és óvodája, mely kényszerszünetet a koronavírus terjedésének függvényében meghosszabbíthatják.
A kormány hétfő esti sajtótájékoztatóján Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök az iskolai tanítás és mindenféle más ott zajló tevékenység (kurzusok, körök, tanfolyamok) felfüggesztésével kapcsolatosan kijelentette: ez egy megelőző intézkedés, melynek célja megvédeni a gyermekeket az esetleges iskolai megfertőződéstől. A kormányfő ezenkívül a közúti és vasúti forgalom határellenőrzésének megerősítéséről, az orvosok, orvosi vizsgálatok, anyag- és berendezéskészletek számának növeléséről is beszélt, nyugalomra, racionális viselkedésre, egyéni felelősségvállalásra intve mindenkit.
Marcel Vela ügyvivő belügyminiszter elsőként a vasúti és közúti szállítás felfüggesztéséről beszélt a sajtótájékoztatón, mely szerdától március 31-áig minden Olaszországba tartó és onnan érkező járatra érvényes lesz. Mindenki karanténba kerül, aki Olaszországból Romániába érkezik ebben az időszakban, ezenkívül március 31-ig felfüggesztik a kórházakban folytatott szakmai gyakorlatokat a diákok számára, és egy sor más képzési programot is. Hangsúlyozta: az élelmiszeripari vállalkozásoknak kötelességük a gyakori fertőtlenítés, és mindent meg kell tenniük a kasszáknál való zsúfoltság elkerülése érdekében. Szó esett arról is, hogy a Közegészségügyi Igazgatóság engedélye nélkül csak olyan rendezvények tarthatóak, melyeknek 200 főnél kevesebb résztvevőjük van, és ahol erre lehetőség van, meg kell engedni, hogy otthonról dolgozzanak az alkalmazottak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.