Március 12-től több mint egy hónapon át ellenőrzik az élelmiszer-forgalmazókat és-előállítókat a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság szakemberei, a húsvét előtti időszakban főként az ételmérgezések megelőzése, az afrikai sertéspestis terjedésének megfékezése a cél – tájékoztatott közleményében a szakhivatal. A tavaly húsvéti ellenőrzések nyomán több száz kilogramm élelmiszert vontak ki forgalomból, a nagyszombattól húsvéthétfőig tapasztalt szabálytalanságok miatt pedig összesen 45 ezer lejre bírságoltak.
Húsvét közeledtével érezhetően megnő bizonyos élelmiszerek – hús, tojás, tejtermékek – iránt a kereslet, így az élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseken főként a higiéniai követelmények betartására figyelnek, emellett az előállításra, tárolásra, szállításra és forgalmazásra vonatkozó szabályok betartását is vizsgálják. Mivel a böjt idején megengedett a hal fogyasztása, a friss és mélyhűtött hal forgalmazását is kiemelt figyelemmel követik. Az állategészségügyi hatóság szakemberei felkeresik a piacokat, vágóhidakat, húsfeldolgozókat és más élelmiszereket előállítókat, de a vendéglőket, cukrászdákat, panziókat és szállodákat, nagyáruházakat is ellenőrzik.
A vágóhidaknál a vonatkozó előírások követését vizsgálják, egyebek mellett azt, hogy csak egészséges, fogyasztásra alkalmas állatok kerüljenek levágásra. Ennek kapcsán megjegyzik, kérésre időszakos vágópontok kialakítására is lehetőség lesz, ám ezt kizárólag olyan területen engedélyezik, ahol nem áll fenn az afrikai sertéspestis miatt elrendelt korlátozás. Ilyen vágópontokon április 8–12., illetve április 15–19. között engedélyezik a bárányok leölését. A tojás esetében annak származását, megfelelő jelölését vizsgálják, valamint azt, hogy a farmok rendelkeznek-e a szükséges jóváhagyásokkal. A tejterméket előállító, portékájukat piacokon értékesítő kistermelők engedélyeit, termékeik alapanyagát, származását ellenőrzik. Ugyanakkor vizsgálják más, hagyományos húsvéti élelmiszerek – kalács, sütemények, idényzöldségek –forgalmazását is.
A Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos által jegyzett közleményben leszögezik, amennyiben az ellenőrzéseken súlyos kihágásokat tapasztalnak, az érintett egységek működését felfüggesztik a szakemberek, s amennyiben a helyzet úgy kívánja, bírságolnak, az emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszereket pedig elkobozzák. Végezetül arra kérik a lakosságot, amennyiben hasonló termékről vagy élelmiszerrel kapcsolatos tiltott tevékenységről van tudomásuk, jelentsék a hatóságoknak.