Sepsiszentgyörgyi zenész nyerte az idei zenei tehetségkutató versenyt, amelyet a United by Music Románia Alapítvány szervezett fogyatékkal élő fiatalok számára. A szombaton Sepsiszentgyörgyön tartott országos döntőn a februári előválogatók után továbbjutott tizenhét tehetség vetélkedett, a fődíj egy tíznapos hollandiai kirándulás koncertfellépési lehetőséggel, a második és harmadik helyezett hangfelvételen vehet részt a Popas Production stúdió jóvoltából.
Orosz Anna, a zenei tehetségkutató verseny menedzsere lapunk érdeklődésére elmondta, a második alkalommal szervezett vetélkedő célja ugyanaz volt, mint kezdetben: megtalálni a fogyatékkal élő zenei tehetségeket, támogatni oktatásukat, fejlesztésüket, fellépési lehetőséget biztosítani számukra és ezáltal is eloszlatni a társadalmi előítéleteket a sérültekkel szemben.
Az idei kiadásra huszonhatan jelentkeztek, a döntőbe tizenheten jutottak be Kolozsvárról, Zsibóról, Medgyesről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Sepsiszentgyörgyről és környékéről. A legjobbak bekerülnek a United by Music Románia zenei menedzsmenthálózatába, hosszú távon zenei oktatásban részesülhetnek és zenei karrierjüket is egyengetik – tájékoztatott a program irányítója.
A szombati verseny nagydíjasa a sepsiszentgyörgyi Kádár Zsuzsanna (hegedű), második helyezett Frigur Botond (gitár), harmadik díjas Andrada Oprean Hurduc (ének), mindketten Kolozsvárról. Meghívottként slam poetryvel fellépett Nyikó Anetta, a Music Mania együttes énekese, valamint a Music Mania és a United by Music Alapítvány saját zenekara.
A rendezvény partnere a Diakónia Keresztyén Alapítvány és az Írisz Ház.