Több helyszínen razziázott, és 13 bírót és más foglalkozású embereket vett őrizetbe tegnap a szlovák rendőrség különleges alakulatának (NAKA) Köd nevű csoportja, amely a több súlyos bűncselekménnyel – köztük a két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság megrendelésével – vádolt Marián Kočner egyik bűnügyében vizsgálódik.
A Vihar fedőnevű akció részleteiről a szlovák rendőrség annyit közölt, hogy az őrizetbe vettek között a 13 bírón kívül még egy volt bírónő, egy csődgondnok, egy ügyvédnő és két további személy szerepel. Az őrizetbe vettek ellen az igazságszolgáltatás akadályozásának, illetve a bíróságok befolyásolásának alapos gyanújával indítottak eljárást. Szlovák sajtóértesülések szerint az őrizetbe vettek között van a legfelsőbb bíróság alelnöke, illetve az igazságügyi tárca egyik volt államtitkára, Monika Jankovská is. Sajtóinformációk szerint Jankovská a nagyvállalkozó Kočnerrel, annak egyik peres ügyével – egy rendkívül nagy összegű váltóhamisítással – összefüggésben váltott üzeneteket. Az őrizetbe vételeket végrehajtó rendőrségi csoport az úgynevezett Threema-ügyet vizsgálja, amelynek központi szála, hogy Kočner állítólag több közszereplővel, köztük bírákkal is kapcsolatot tartott a Threema nevű, kódolt üzenetváltást lehetővé tévő alkalmazáson keresztül.
Marián Kočner ellen a NAKA tegnap bírók megvesztegetésének gyanújával is eljárást indított. A nagyvállalkozó – aki ellen több fajsúlyos, főként gazdasági jellegű bűnügyben is eljárás folyik – a mostani eljárás tekintetében egyelőre elutasította a vallomástétel lehetőségét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.