Szó volt a viharkárokról, s bejelentették: „helyreállították a problémákat”. Isten őrizz! Nem jön, hogy higgyünk ugyebár a fülünknek, mert bizonyára azt akarták mondani, hogy javítottak a helyzeten, orvosolták a hibákat, helyrehozták a meghibásodott vezetékeket stb. De hogy a problémákat, a bajt zúdítsák ránk még így is, hát ebből nem kéne kérjünk... Remélhetőleg, visszaáll régi jó híre nemzeti rádióadónknak, mert méltán gondoltuk, hittük a Kossuth rádiót sokáig mérvadónak a helyes beszédet, a nyelvhelyességet illetően.

Jó lenne, ha a hibázó megkapná s nem „elnyerné méltó büntetését”, mert a köz számlájára tévedett, bajt okozott, s nem örömet szerzett azzal, hogy helytelenül tudósított. Ne vegyük semmibe a nyelvbotlást, a nyelvrontást ne tekintsük elintézettnek egy legyin­téssel!

Sajnos, még az is előfordul mostanában tájainkon, hogy hiábavalónak bizonyul a kétszeri észrevétel, miszerint Csernáton alsó és felső részénél is helytelenül szerepel a helységnév a táblán. Nem javítottak azóta sem rajta. Noha akarunk, ugye, magyar feliratokat, helységnévtáblákat... Akarjuk hát helyesen is felírni a felírandót, nem csupán azért, hogy ne mondhassák: lám, nem tudunk jogunkkal megfelelőképpen élni. Olyan egyszerű pedig a helységneveink írásmódját illetően a szabály: minden magyar helységnév egybeírandó, tehát sem külön, sem kötőjellel nem helyes az, ami Felsőcsernáton, Alsócsernáton, Csallóközcsütörtök, Bükkszentmárton stb.

Zsigmond Győző