Hogyan kell kezet mosni

2020. március 12., csütörtök, Család

Mindenekelőtt vegyük tudomásul, hogy hazatérve nem elég pusztán leöblíteni a kezeinket. A helyes kézmosás ismérve: az alaposság. Lehetőleg baktériumölő, valamint viricid hatással rendelkező szappant, méghozzá folyékony állagút válasszunk.

Ezek egyrészt könnyebben eljutnak a kéz redői közé, másrészt a kemény szappanok a kézmosás után is jó ideig nedvesek maradnak, túlélést biztosítanak a kézmosás közben eltávolított és a szappanon megtapadt kórokozók számára. Ezek pedig a következő kézmosás alkalmával akár vissza is juthatnak a keze­inkre.

A kézmosás szabályai
* Nedvesítsük be a ke­zünket
* Kenjük be folyékony szappannal
* Dörgöljük át alaposan a kezeinket, a kézfejet és a tenyeret, az ujjközöket, valamint a csuklókat is. A művelet az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint legalább 20 másodpercig tartson. Ez pontosan annyi idő, amíg magunkban elénekeljük a Boldog születésnapot című dalt
* Öblítsük le kezeinket langyos folyó víz alatt
* Lehetőleg ismételjük meg a műveletet, ugyanis az első kézmosás alkalmával a kórokozók csak egy részétől szabadulhatunk meg
* A helyes kézmosás része a szárítás, amihez mindig tiszta, száraz törölközőt használjunk.

Mikor mossunk kezet?
* Rögtön azután, hogy hazaértünk
* Főzés előtt és közben is
* Étkezések előtt
* Babák etetése előtt
* A csecsemő pelenkacseréje után
* Orrfújás, köhögés, tüsszentés után
* Járművek igénybevétele után
*  Beteg ismerősök látogatását vagy tudvalevően beteg személyek tárgyainak megérintését követően
* A vécé használata után – férfiaknál különösen fontos, hogy előtte is mossanak kezet
* Szemét kidobását követően
* Kontaktlencse-kivétel/-berakás előtt
* Fogmosást megelőzően.

(a vitalitas-magazin.hu nyomán)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2020-03-12: Család - :

Isten őrizz! (Nyelvművelő)

Ideje újra szólni az állandó szókapcsolatok, állandósult kifejezéseink helyes használatáról. Nemrég figyelmeztetett egy nagy szarvashibára médiában dolgozó kollégám, mely nagyon súlyos, már csak azért is, mert épp a Kossuth rádióban követték el idén február 13-án.
2020-03-12: Család - :

Elszegényedés, kirekesztettség

2018-ban a társadalmi kategóriák közül a gyermekek voltak a legnagyobb mértékben kitéve az elszegényedés és a társadalmi kirekesztettség kockázatának az Európai Unió államainak majdnem a felében.