Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Sportvilág

2020. március 18., szerda, Sport

Olimpia. A japánok 70 százaléka a koronavírus-járvány miatt már nem hisz abban, hogy Tokió otthont adhat a nyári olimpiának. Egy felmérés szerint a megkérdezetteknek csak 24,5 százaléka bízik abban, hogy a tervek szerint sor kerül az ötkarikás játékokra. A mintegy 11 ezer sportolót megmozgató olimpia július 24-től augusztus 9-ig tart, a paralimpiát két héttel később rendezik.

  • Jonas Hiller
    Jonas Hiller

Abe Sindzó japán miniszterelnök és a szervezők egyelőre kitartanak az eredeti időpont mellett, és rendszeresen úgy nyilatkoznak, hogy az előkészületek a tervek szerint zajlanak. A távol-keleti országban eddig mintegy 1500 fertőzöttet regisztráltak, és több mint 30-an estek áldozatául a járványnak.

Jégkorong. Közösségi oldalán jelentette be visszavonulását Jonas Hiller, a svájciak legendás jégkorongkapusa. A 38 éves hálóőr – aki a 2018-as olimpián a legjobb volt a kapott gólátlag, valamint a védési hatékonysági mutatóban – kilenc szezont játszott az észak-amerikai profiligában, az NHL-ben. Az Anaheim Ducks és a Calgary Flames színeiben összesen 197 győzelmet aratott, átlagban 2.55 gólt kapott és 91.4 százalékkal védte a lövéseket, egyszer az All Star-gálára is meghívták. Ezen kívül tíz éven át védett hazája legmagasabb osztályában. Svájcban háromszor volt bajnok, kétszer választották az év legjobb kapusának, egyszer pedig az egész liga legértékesebb hokisa (MVP) lett. Hazája válogatottjában két olimpián és három világbajnokságon szerepelt.

Tenisz. Május 2-ig minden női tenisztornát törölt a WTA, vagyis Indian Wells és Miami után Prágában, Stuttgartban és Isztambulban sem lesz verseny. A tornák törlését ezúttal is a koronavírus terjedésének lassítása indokolja. A WTA honlapján megjelentek szerint a szövetség továbbra is folyamatosan figyeli a világjárvány lefolyását, és szükség esetén még hosszabb kényszerszünetet is elrendel. 

Labdarúgás. Japáni az első futballista, aki öt különböző kontinensen is gólt szerzett klubcsapatában. Ázsia, Európa, Észak-Amerika, Ausztrália azok a földrészek, ahol Keisuke Honda januárig klubszinten megfordult. A 33 éves középpályás azonban a télen klubot váltott és Dél-Amerikába költözött, a legutóbbi brazil állami bajnokin pedig meg is szerezte első gólját új csapata, a Botafogo színeiben, így a Transfermarkt adatai szerint ő az első játékos, aki elmondhatja magáról, hogy öt különböző kontinensen is gólt szerzett. 2002-es profi karrierje óta Honda a japán Nagoya Grampus, a holland VVV-Venlo, az orosz CSZKA Moszkva, az olasz AC Milan, a mexikói CF Pachuca, az ausztrál Melbourne Victory és most a Botafogo együttesében volt eredményes. Már csak Afrika hiányzik a 98-szoros japán válogatott repertoárjából – a nemzeti csapat tagjaként egyébként már ezen a földrészen is betalált, a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon a Kamerun és Dánia elleni csoportmeccsen is gólt szerzett.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a koronavírus miatt elrendelt hatósági intézkedésekről?








eredmények
szavazatok száma 2333
szavazógép
2020-03-18: Sport - :

Michelisz hosszabbított a Hyundaijal (Túraautó-világkupa)

Szerződést hosszabbított a Hyundai gyári csapatával a túraautó-világkupa (WTCR) címvédője, Michelisz Norbert.
2020-03-17: Belföld - :

Újabb szigorú intézkedések: bezárnak a vendéglők, kávézók, játéktermek (Koronavírus)

Újabb óvintézkedéseket jelentettek be a hatóságok kedd este: többek között bezárnak a kávézók, vendéglők, felfüggesztik a Spanyolország és Románia közötti repülőjáratokat.