Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Mi, hol, mikor?

2020. március 20., péntek, Mi, hol, mikor?

Hogyan kell kezet mosni

Mindenekelőtt vegyük tudomásul, hogy hazatérve nem elég pusztán leöblíteni a kezeinket. A helyes kézmosás ismérve az alaposság. Lehetőleg baktériumölő, valamint viricid hatással rendelkező szappant, méghozzá folyékony állagút válasszunk.

Ezek egyrészt könnyebben eljutnak a kéz redői közé, másrészt a kemény szappanok, mivel a kézmosás után is jó ideig nedvesek maradnak, sok esetben túlélést biztosítanak a kézmosás közben eltávolított és a szappanon megtapadt kórokozók számára. Ezeket pedig a következő kézmosás alkalmával, akár vissza is juthatnak a kezeinkre.


A kézmosás szabályai

Nedvesítsük be a kezünket

Kenjük be folyékony szappannal

Dörzsöljük át alaposan a kezeinket, a kézfejet és a tenyeret, az ujjközöket, valamint a csuklókat is, amíg a szappan nem kezd habzani. A művelet az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint legalább 20 másodpercig tartson. Ez pontosan annyi idő, amíg magunkban elénekeljük a Boldog születésnapot című dalt

Öblítsük le kezeinket langyos folyó víz alatt

Lehetőleg ismételjük meg a műveletet, ugyanis az első kézmosás alkalmával a kórokozók csak egy részétől szabadulhatunk meg

 A helyes kézmosás része a szárítás, amihez mindig tiszta, száraz törölközőt használjunk.

Mikor mossunk kezet?

Rögtön azután, hogy hazaértünk

Főzés előtt, és közben is

Étkezések előtt

 Babák etetése előtt

 A csecsemő pelenkacseréje után

 Orrfújás, köhögés, tüsszentés után

 Járművek igénybevétele után

 Beteg ismerősök látogatása vagy tudvalevően beteg személyek tárgyainak megérintését követően

 A vécé használata után – férfiaknál különösen fontos, hogy előtte is mossanak kezet

 Szemét kidobását követően

 Kontaktlencse-kivétel/-berakás előtt

 Fogmosást megelőzően.

(a vitalitas-magazin.hu nyomán)

 

Tisztelt Előfizetők, kedves Olvasóink!

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott központi és helyi intézkedések a Háromszék megjelenését jelen állás szerint nem befolyásolják: továbbra is mindennap lesz újság. Az ezzel ellentétes híresztelések álhírek. A munkatársak védelme érdekében – mind a szerkesztőség, mind a szolgáltató részlegek, mind a lapterjesztés vonatozásában – meghoztuk a javasolt és megfelelő intézkedéseket, átszerveztük a működést „otthoni üzemmódba”, korlátoztuk az ügyfélfogadó irodák nyitvatartási idejét. A leginkább kitett személyzet – a lapkihordók és az elárusítók – esetében is foganatosítottuk a szükséges óvintézkedéseket, ám mozgásukat – értelemszerűen – nem korlátozhatjuk, hiszen a nyomtatott lapot kézbesíteni kell az előfizetőknek, az újságárudák működése sem állhat le. Minden hónap utolsó harmada a lapkihordók révén és az elárusítóhelyeken a következő időszakra szóló előfizetések időszaka. Kérjük előfizetőinket, fogadják bizalommal lapkihordóinkat, az általános óvintézkedéseket betartva keressék bizalommal az elárusító helyeket. Reklám- és apróhirdetés-irodánk csökkentett programmal, 10–15 óráig tart nyitva. Kérjük, hogy a program ideje alatt egyenként lépjenek be az irodába. Megértésüket köszönjük. 

Háromszék


Röviden

MOZGÁSMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdióban ma 17.30-tól és hétfőn 18 órától társaságitánc-kurzus. Telefon: 0722 233 774. 
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJ­TÉS. A Tega Rt. folytatja a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközök, használt bútorok, szelektív hulladékok és textíliák magánházaktól való ingyenes gyűjtését. 5 kg leadott üvegért 0,50 liter sört adnak (síküveget nem fogadnak el). Ma Oltszemen és Zalánban gyűjtenek. A jövő héten hétfőn Köröspatakon és Kálnokon, kedden Árkoson, szerdán Gidófalván és Étfalvalvazoltánban, csütörtökön Fotosmartonoson és Angyaloson, pénteken Kökösben és Bácsteleken zajlik a begyűjtés. Telefon: 0267 310 123. 
SPECIÁLIS BÉRLETEK. A sepsiszentgyörgyi Multitrans Rt. székhelyén a speciális bérletek (háborús veteránoknak, forradalmároknak, volt politikai foglyoknak) negyedévi láttamozása március 23. és április 3. között hétköznap 11–14 óráig lehetséges. Érdeklődni a 0267 351 156-os telefonon lehet.

Hitvilág

ESTI ÁHÍTATOK. A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházköz­ség Facebook-oldalán esténként 20 órától élő közvetítést tartanak.
TELEFONOS LELKIGONDOZÓI SZOLGÁLAT. A Magyar Unitárius Egyház lelkészei telefonos lelkigondozói szolgálatot indítottak el. Felekezeti hovatartozástól függetlenül, naponta 9–21 óráig bárki hívhatja lelkigondozói beszélgetésért lelkészeiket az alábbi telefonszámokon: Andrási Benedek (Brassó, 0745 269 698), Bartha Alpár (Kökös, 0743 095 259), Biró Attila (Árkos, 0751 027 686), Kovács István (Sepsiszentgyörgy, 0745 146 262), Péterfi Ágnes (Sepsiszentgyörgy, 0756 777 899). * Igénybe lehet venni székelyföldi Hallgatlak Lelkisegély Szolgálat ingyenesen hívható 0754 800 808-as telefonszámát is, vagy írhatnak a hallgatlak.lelkisegely@gmail.­com e-mail-címre.
SZABADTÉRI REGGELI ÁHÍTAT. Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utcai református egyházközségben a böjti időszak alatt március 23-tól húsvétig minden reggel 9 órától szabadtéri reggeli áhítatot tartanak. 
PÁNIK HELYETT IMA. A 777 blog közös imára hív mindenkit: A 21. század legnagyobb kihívása előtt áll az emberiség ezekben a hónapokban. Hisszük, hogy a közös imának ereje van, keresztényként pedig komoly a felelősségünk. Ezért arra hívnak mindenkit, hogy csatlakozzon az imalánchoz, amelyben a bajba jutott emberekért, az őket ápoló orvosokért, valamint a közös jövőnkért fohászkodunk. Az imához a 777blog.hu oldalon keresztül lehet csatlakozni. 

Ügyelet

GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig 20–8 óra közt a Gróf Mikó Imre utcai Help Net (Sugás Áruház, telefon: 0367 802 977, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), 8–12 és 16–20 óráig szombaton és vasárnap a Mihai Viteazul téri Hygea (0267 351 057); Kézdivásárhelyen vasárnapig a Molnár Jó­zsiás utcai Szent Anna (0267 360 015); hétfőtől a Gábor Áron utcai Ambrózia (0267 360 608); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 935 431), 8–16 óráig és vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 310 110); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann (0745 822 449) gyógyszertár teljesít szolgálatot. 
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 14–16 óráig a Lázár Mihály utca és a Grigore Bălan út kereszteződésénél levő Fazakas Dental Clinic rendelőben (telefon: 0744 857 743) fogadják a sürgősségi eseteket.

Elnapolták az X-faktor meghallgatást

A rendkívüli helyzetre való tekintettel az X-Faktor szerkesztősége és a szervezők úgy döntöttek, hogy a tehetségkutató televíziós műsor erdélyi meghallgatásait határozatlan ideig elnapolják. Jelentkezni továbbra is lehet az xfaktor.hu oldalon, vagy Viberen és WhatsAppon a 06 301 959 595-ös telefonszámon, ide várják a bemutatkozó videókat is. Az erdélyi meghallgatások új időpontjával kapcsolatban később jelentkeznek.

Színház

JEGYEK VISSZAVÁLTÁSA. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetősége felhívja a közönség figyelmét, hogy a március folyamán elmaradt előadásokra vásárolt jegyeiket hétköznapokon 11–13 óráig tudják visszaváltani a központi jegyirodában. 

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a koronavírus miatt elrendelt hatósági intézkedésekről?








eredmények
szavazatok száma 1902
szavazógép
2020-03-19: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Újabb fertőzéseket jelentettek Háromszéken /FRISSÍTVE: Sepsiszentgyörgyiek az új esetek/

Két új COVID-19 fertőzést igazoltak Kovászna megyében, mindkettőt Sepsiszentgyörgyön – számolt be csütörtök déli hírlevelében a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Ezzel hatra emelkedett a koronavírussal fertőzött háromszékiek száma.
2020-03-20: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a bölöni születésű id. TANA BÉLA szerető szíve életének 76., házasságának 51. évében megszűnt dobogni.
Drága halottunk földi maradványait 2020. március 21-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a bölöni ravatalozóból az unitárius temetőben.
Részvétfogadás 2020. március 20-án 15–18 óráig és a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
1649