Bár Törökországban még szerdán úgy tervezték, folytatódik a labdarúgó-bajnokság, az ifjúsági és sportminiszter csütörtöki bejelentése után erre már nem kerülhet sor. Mehmet Kasapoglu a török kormányzat rendkívüli intézkedéseinek részeként betiltotta a sporttevékenységet, amíg a koronavírus-járvány lecseng.
Ukrajnában kedden állt meg az élvonalbeli labdarúgás, így a jelenleg is zajló, az Európai Labdarúgó-szövetség égisze alá tartozó bajnokságok közül a török maradt egyedüliként aktív. Az elmúlt napokban már több futballista is a sajtóban kritizálta a klubokat és a szövetséget, amiért nem függesztették fel már régebben a mérkőzéseket, sőt, a korábbi Chelsea-játékos, John Obi Mikel fel is bontotta a szerződését a listavezető Trabzonspor csapatával, hogy a családjával lehessen.
A sportminiszter mostani bejelentése nemcsak a labdarúgásra vonatkozik. A helyi kosárlabda- és röplabdaszövetség elnökével is egyeztetett, mielőtt meghozták a határozatot. Az országban minden profi sporttevékenységet felfüggesztettek, az edzésekkel is leállnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a bajnokságok mikor indulhatnak újra. A helyzet iróniája, hogy a török bajnokság épp akkor áll le, amikor a fehérorosz elindul.
Áprilisban sem rendeznek mérkőzéseket
Az Angol Labdarúgó-szövetség csütörtöki ülésén eldőlt, hogy a koronavírus-járvány folyamatos terjedése miatt az elit futballt április 30-ig felfüggesztik az Egyesült Királyságban. Az angol Premier League, az EFL, a női Szuper Liga és női bajnokság mellett Skóciában, Walesben és Észak-Írországban sem rendeznek mérkőzéseket májusig. Az FA arról is megállapodott, hogy a jelenlegi szezon határozatlan időre meghosszabbítható, amire azáltal nyílt lehetőség, hogy az UEFA egy évvel elhalasztotta a 2020 nyarára tervezett Európa-bajnokságot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.