Azonnal függesszék fel az adóbefizetési kötelezettséget azon vállalkozások esetében, amelyek a koronavírus-járvány idején nem bocsátanak el alkalmazottakat – mondja ki az RMDSZ kormány elé terjesztett javaslatcsomagja.
„A kis- és középvállalkozások jelentik a romániai gazdaság motorját, akkor tudjuk a munkahelyeket megvédeni, ha ezeket sikerül életben tartani” – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miután a tervezetet eljuttatták a miniszterelnökhöz. Az RMDSZ szerint a koronavírus-járvány súlyos gazdasági és társadalmi következményekkel jár, és a szövetség segíteni szeretne az emberek és családok támogatásában, a munkahelyek megvédésében, ezért dolgozták ki szakemberei az indítványokat, amelyek a szállítmányozás és export, mezőgazdaság, önkormányzatok és a beruházások területeire vonatkoznak, ugyanakkor konkrét javaslatokat tartalmaznak a közegészségügy terén is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.