Antal Árpád: Rossz döntés a központosított hírzárlat

2020. március 25., szerda, Közélet

Nem szeretné bírálni sem a kormányt, sem annak helyben eljáró hatóságait, de rossz viszonyulásnak tartja, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban központosították a kommunikációt, minden tájékoztatáshoz Bukarest jóváhagyására van szükségük – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az elöljáró szerint az is helytelen, hogy pont az önkormányzati vezetőket zárták el a hivatalos információktól, azokat, akik a leginkább ismerik a helyi viszonyokat, akik tíz vagy akár húsz éve vezetik a közösséget.

  • Sepsiszentgyörgy kihalt központja hétköznap délben. Albert Levente felvétele
    Sepsiszentgyörgy kihalt központja hétköznap délben. Albert Levente felvétele

Olyan emberek döntenek a járvánnyal kapcsolatos kérdésekről, akiket Bukarestből neveznek ki, egyesek pár hete vannak tisztségben, nem is várható el, hogy olyan mértékben ismerjék a közösséget, mint a helyi választottak – nyomatékosította Antal Árpád. Úgy véli, legalább a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzatok irányítóit jobban be kellene vonni a döntéshozatalba, őket azonban teljesen félretolták. Arra kényszerülnek, hogy folyamatosan hívogassák a hatóságokat, próbáljanak hatni rájuk, könyörögjenek, hogy kommunikáljanak, mivel ők ezt nem tehetik, meg van tiltva. Minden helyzetben el kell magyarázni az illetőknek, hogy közöljék a birtokukban lévő információkat, mivel amennyiben nem teszik, az emberekben bizonytalanságot keltenek, és ez senkinek sem jó. Az sem jó állapot, hogy minden egyes tájékoztatást csak azt követően lehet megejteni, hogy Bukarest jóváhagyta. Ez központosított tájékoztatás egy olyan világban, amelyben nagyon könnyű információkat szolgáltatni. Ez így nincs rendben – állapította meg Antal Árpád. Ugyanő korábban a Facebookon közzétett álláspontját is megismételte, mely szerint a maga részéről azonnal tájékoztatja a közvéleményt, ha közölhető információk birtokába jutnak.

A megyei sürgősségi kórházban kialakult helyzettel kapcsolatos tájékoztatásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Antal Árpád kifejtette: egy válságban a legfontosabb, hogy az emberek pontos, friss és hiteles információkat kapjanak.

Ellenkező esetben is terjednek a hírek, sokszor torz információk. Mindenkinek az az érdeke, hogy bízhassunk egymásban, mert ha a kétely eluralkodik, nem leszünk képesek ezt a nagyon nehéz periódust túlélni. Szükség van a bizalomra, hogy az emberek tudják, nincsenek titkok, nem hazudnak az illetékesek – mondotta. Amennyiben oda jutna, hogy őt is koronavírus fertőzéssel tesztelnék, és az esetleg pozitív lenne, akkor kiállna és elmondaná az embereknek. A maga részéről ezt tartja a felelős magatartásnak. A kórházban kialakult helyzet egyébként a baj ellenére lehetőség is lehet, a fertőződött orvosi személyzet akár naponta tájékoztathatná a közvéleményt rádión vagy a közösségi médián keresztül arról, hogy érzi magát, milyen tünetei vannak, és remélhetőleg eljön majd a pillanat, amikor gyógyultan elhagyhatják a kórházat. Így az emberek az orvoson keresztül ismernék meg a helyzetet és a közhangulat is megfordítható lehetne, sokakat megnyugtatna, ha hiteles forrásból tudnák követni a betegség lefolyását. A nap elején egyébként Antal Árpád a Facebookon arra kérte az orvosokat, akiknél beigazolódott a fertőzés, hogy lépjenek a nyilvánosság elé. Hozzátette: nem a bűnbakkeresés a cél, hanem hogy azok, akik kapcsolatba kerültek a fertőzöttekkel meg tudják óvni szeretteiket.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 220
szavazógép
2020-03-25: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

De mi lesz a tanévvel?

Ellentmondó hírek jönnek a tanévről, még a hivatalos csatornákon is: Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes szerint a megismétlését is fontolgatják, Monica Anisiei oktatási miniszter pedig határozottan elutasítja ezt. Most már kinek higyjünk?
2020-03-25: Közélet - Szekeres Attila:

Összefogásra van szükség

Az összefogás és a fegyelmezettség a legfontosabb erőtartalékunk ebben a rendkívüli helyzetben – mondotta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a sajtó képviselőinek tartott tegnap esti videókonferenciáján. Közölte, Sepsiszentgyörgy polgármesterével és a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatójával közös levélben kérik a kormánymegbízottat, hogy azonnali hatállyal rendelje el a megyeszékhelyi terhesgondozáson részt vevő összes háromszéki kismama koronavírus elleni tesztelését.