Mi, hol, mikor?

2020. március 26., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Tisztelt Előfizetők, kedves Olvasóink!
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott központi és helyi intézkedések a Háromszék megjelenését jelen állás szerint nem befolyásolják: továbbra is mindennap lesz újság. Az ezzel ellentétes híresztelések álhírek.

A munkatársak védelme érdekében – mind a szerkesztőség, mind a szolgáltatórészlegek, mind a lapterjesztés vonatkozásában – meghoztuk a javasolt és megfelelő intézkedéseket. Átszerveztük a működést „otthoni üzemmódba”, korlátoztuk az ügyfélfogadó irodák nyitvatartási idejét. A leginkább kitett személyzet – a lapkihordók és elárusítók – esetében is foganatosítottuk a szükséges óvintézkedéseket, ám mozgásukat – értelemszerűen – nem korlátozhatjuk, hiszen a nyomtatott lapot kézbesíteni kell az előfizetőknek, az újságárudák működése sem állhat le.
Minden hónap utolsó harmada a lapkihordók révén és az elárusítóhelyeken a következő időszakra szóló előfizetések időszaka. Kérjük előfizetőinket, fogadják bizalommal lapkihordóinkat, s az általános óvintézkedéseket betartva keressék fel bizalommal az elárusítóhelyeket.
Reklám- és apróhirdetési irodánk csökkentett programmal, 11–14 óráig tart nyitva. Kérjük, hogy a program ideje alatt egyenként lépjenek be az irodába.

Hirdetések, gyászjelentők
Értesítjük hirdető ügyfeleinket, hogy a koronavírus-járvány miatt mind az apróhirdetési, mind a reklámirodánk naponta 11–14 óra között tart nyitva. 14 óra után kizárólag gyászjelentőt fogadunk el, a szöveget, kérjük, küldjék el a korrektura@3szek.ro e-mail-címre, a szolgáltatás ellenértékét másnap a fent jelzett időintervallumban kell törleszteni. Megértésüket köszönjük.

Háromszék

Teljes kijárási tilalom

A szerdától hatályba lépő, teljes kijárási tilalomról szóló katonai rendelet előírásai:
Otthonát senki sem hagyhatja el, csakis indokolt esetben, igazoló dokumentum birtokában.
65 év fölöttiek ezt csak 11–13 óráig tehetik meg.
Szerdán 12 órától az emberek csak a következő célokból hagyhatják el a lakhelyüket vagy háztáji gazdaságukat:
* munkavégzés (beleértve a mezőgazdasági tevékenységet)
* alapszükségleti cikkek beszerzése (beleértve a háziállatok szükségleteit)
* halaszthatatlan gyógykezelés
* gyermek és idős vagy beteg hozzátartozó ellátása
* rövid séta vagy sportolás (kivéve a csapatsportokat) a lakhely közelében
* véradás
* önkénteskedés.
65 év feletti személyek csak 11–13 óráig hagyhatják el a lakhelyüket a fentebb említett célokból. Munkavégzésért 65 év feletti személyek (pl. orvosok, tanárok, üzletemberek stb.) 11 óra előtt és 13 óra után is elhagyhatják lakhelyüket.
Ha valaki lakhelyét munkavégzés céljából hagyja el, igazoltatáskor fel kell mutatnia egy munkahelyi igazolványt vagy egy igazolást a munkaadó aláírásával. Az utóbbi irat lepecsételése nem kötelező. Szabadfoglalkozásúaknak és egyéni vállalkozóknak (PFA) saját felelősségre tett nyilatkozatot kell felmutatniuk (ebben szerepelnie kell a névnek, születési évnek, a lakhelyelhagyás céljának, a dátumnak és az aláírásnak); a munkahelyi igazolást és a saját felelősségre tett nyilatkozatot okostelefon vagy tablet képernyőjén is fel lehet mutatni a hatóságoknak.
A nem munkavégzés céljából történő lakhelyelhagyás esetén igazoltatáskor fel kell mutatni egy saját felelősségre tett nyilatkozatot, amelyben szerepelnie kell a névnek, a születési évnek, a lakhelyelhagyás céljának, a dátumnak és az aláírásnak; ezt a nyilatkozatot okostelefon vagy tablet képernyőjén is fel lehet mutatni a hatóságoknak.
A Románia területére belépő személyek automatikusan intézményes vagy házi karanténba kerülnek.
A helyi hatóságok kötelesek azonosítani és biztonságba helyezni a hajléktalan személyeket.
A piacfelügyelőségek kötelesek úgy megszervezni a termékek árusítását, hogy a vásárlók, illetve a vásárlók és eladók egy bizonyos távolságot be tudjanak tartani egymástól.
Szerdán 23 órától 14 napra felfüggesztik a repülőjáratokat Románia és Németország, illetve Románia és Franciaország között. A védelmi minisztérium egységei átveszik a csendőrségtől egyes objektumok védelmét, katonákkal és logisztikai eszközökkel támogatják a rendfenntartókat, valamint a határrendőrséget.
A szükségállapot ideje alatt lejáró iratok (személyi igazolvány, jogosítvány) a szükségállapot lejárta utáni 90 napban megújíthatók.
A bevásárlóközpontokban működő elektronikai és háztartási cikkeket forgalmazó üzletek nyitva tarthatnak, amennyiben biztosítani tudják a házhoz szállítást. (maszol.ro)

A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság felhívása
Tekintettel a hivatal által közzétett hat telefonszámra érkező nagyszámú hívásra, azoknak, akik a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóságon regisztrálni kötelesek, egy űrlap használatát javasolják, amelyet a kitöltés után elküldhetnek a covid19@dspcovasna.ro e-mail-címre. Az űrlap megtalálható a dspcovasna.ro oldalon.
Emellett továbbra is hívhatóak a hivatal telefonszámai: 0757 354 074, 0749 038 675, 0751 297 992, 0751 041 426, 0751 085 216, 0751 089 869. Ingyenesen hívható a 0800 800 358-as zöldszám, amely a járványhelyzettel kapcsolatban nyújt általános tájékoztatást.

Röviden
ÁRAMSZÜNET. Ojtozban ma 8.30–16.30-ig szünetel az áramszolgáltatás.
IVÓVÍZ. A Közüzemek Rt. ma 8–13 óráig javítási munkálatok miatt felfüggeszti az ivóvíz-szolgáltatást Sepsiszentgyörgyön a Málik József utcában; a Sport utcában az 1918. december 1. út és a Tavirózsa utca közötti szakaszon (a Sport utcában a 16-os tömbház B, C, D lépcsőházai, a 15-ös tömbház A, B lépcsőházai, a 20-as tömbház B, C lépcsőházai, a 21-es tömbház A, B, C lép­csőházai, a 22-es tömbház A, B lépcsőházai, a 23-as tömbház A, B, C, D lépcsőházai, a 17-es tömbház A, B, C, D lép­csőházai, a 6-os tömbház D lépcsőháza, a 18-as tömbház A és B lép­csőházai, az 1-es tömbház H, I, J, K lépcsőházai) és az 1918. december 1. úti 18-as tömbház földszinti kereskedelmi egységeiben. Az esetleges kellemetlenségekért megértést és türelmet kérnek.
MUNKAÜGYI FORRÓVONAL. A kölcsönös tájékoztatás jegyében a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivataltól telefonon és e-mailben igényelhetők információk a kényszerszabadságról, s ugyanezen az elérhetőségeken várják az érdekelt munkaadók bejelentéseit is. A szolgáltatás hétfőtől csütörtökig 8–16.30, pénteken 8–14 óráig vehető igénybe, e-mail: covasna@anofm.gov.ro, telefon: 0788 327 021, 0784 270 021. A megjelölt időpontokon kívül, 16.30-tól éjfélig a 0788 327 020-as telefonon lehet tájékoztatást kérni. (dvk)
A SZÉKELY NEMZETI TANÁCS sepsiszentgyörgyi irodája a járványhelyzet kapcsán bevezetett korlátozások miatt meghatározatlan időre zárva tart. Telefonon továbbra is elérhetőek a +40 730 076 447-es számon. A polgári kezdeményezés számítógépen való aláírásához is ezen a telefonszámon tudnak segítséget nyújtani.
LELKI SEGÉLY TELEFONON. Sepsiszentgyörgyről is hívható az erdélyi telefonos és internetes lelkisegély-szolgálat, amelynek szakembereihez hétköznap 19–23 óráig fordulhatnak a 0754 800 808-as normál díjas telefonszámon. A névtelenül igénybe vehető szolgáltatás online is működik, az internetes tanácsadás a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com címen érhető el.
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. A Tega Rt. felfüggeszti a megyeszerte meghirdetett lomtalanítást és üveggyűjési akciót. Tájékoztatják a lakosságot, hogy csak a lomtalanítás és az üveggyűjtés szünetel, a szemetet és a szelektív hulladékot továbbra is a megszokott program szerint szállítják el.

PONTOSÍTÁS. Tegnapi lapszámunkban az Ártatlanul is fertőződtek című írásban tévesen írtuk azt, hogy a hatóságok szerint a megyei kórház egyik nőgyógyásza ausztriai útjáról visszatérve munkába állt, és utólag kiderült, hozta magával a fertőzést. Az ügyészség vizsgálatot indított azon orvos ellen, akinek – Ausztriából való visszatérte és munkába állása után – koronavírustesztje március 21-én pozitív lett, az ellenben nem bizonyított, hogy a fertőzést ő hozta volna magával. Az érintett(ek) és olvasóink elnézését kérjük.

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Help Net (Sugás Áruház, telefon: 0367 802 977, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Színház
ANDREI MUREȘANU SZÍNHÁZ. A román színház Facebook-oldalán is felvételeket tesznek közzé a színház eddigi előadásairól. A következő produkciókat ajánlják: ma 11 órától Commedia dell Art (vizsgaelőadás, vezetőtanár: Fatma Mohamed), 19 órától 7 (rendező: Sebastian Marina); pénteken 11 órától Leul Ra (Rá, az oroszlán – Marius Popa és Cezar Ghioca által jegyzett musical), 19 órától Dragonul de aur (Az aranysárkány, rendező Catinca Drăgănescu).

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 272
szavazógép
2020-03-26: Vélemény - :

Családerősítés a hit jegyében (Református hírnök)

Családok hetét tartottak Sepsibodok református gyülekezetében nemrég. Ez alkalomból fiatalokat és időseket megszólító programok révén világítottak rá a családok és azon belül a nemzedékek közötti kapcsolatok fontosságára, valamint a házasság szentségére.
2020-03-26: Elhalálozás - :

Elhalálozás