Ami ugyanis a kijárási tilalom kivételeit igazoló formanyomtatvány kapcsán történik, arra aligha érdemes szabatos magyar kifejezést használni. Hiszen még meg sem száradt a festék a rendeleten és mellékletein, még jóformán fél nap sem telt a kihirdetésük után, a belügyminiszter máris „precsizálásokat” fogalmazott meg a saját felelősségre kitöltendő formanyomtatvány kapcsán. Hogy azt valójában nem is kell minden alkalommal használni, a kutyasétáltató atyafi elég, ha a személyazonossági igazolványát mutatja az őt igazoló rendőrnek, abból látszik, hogy éppen a lakása közelében ad lehetőséget hűséges társának az éppen esedékes könnyítésre.

A dologban persze nem is a „precsizálás” ténye a legmegdöbbentőbb (bár még ilyen nehéz helyzetben is hozhatnának életszerű szabályokat), hanem a mutyizás népszerűsítése: nem baj, hogy nem tartjátok be a rendeletet, azt az ellenőrző szervek úgyis elnézik – üzeni a rend betartatásáért felelős legrangosabb férfiú.

A miniszter ráadásul nagy vívmányként jelentette be, hogy okos kütyün, vagyis digitálisan is bemutatható az a bizonyos kimenő cédula. Csak azt felejtette el „precsizálni”, hogy egyszer ki kell nyomtatni (ugyanis elektronikusan kitölthetetlen formátumban tették közzé), aztán ki kell tölteni szép formás betűkkel, aztán digitalizálni. S mindezt minden nap, ha éppen leugrunk vásárolni vagy éppen idős hozzátartozónknak viszünk egy liter tejet.

S hogy mindez kicsiség? Igen, van, akinek az. De mi a rend más értelmezését örököltük.