A koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektáló egyfelvonásos művekkel lehet jelentkezni az Első Magyar Karanténszínház és a Litera által meghirdetett drámaversenyre. A beküldés határideje április 15.
A szervezők közlése szerint a helyzetre reflektálva az általuk felkért kortárs drámaírók írnak egyfelvonásos műveket. A felkérésekkel párhuzamosan hirdetik meg nyílt pályázatukat a szervezők. A pályázati felhívás szerint az egyfelvonásos drámák szereplőinek száma nem haladhatja meg a három főt, az előadás terjedelme maximum 40 perces lehet, és csak teljesen új darabbal lehet pályázni. A beérkezett műveket első körben a szervezők által felkért kuratórium bírálja el. Ezt követően a kiválasztott és bemutatott művekre az utolsó előadás bemutatása után szavazhat a közönség. A drámapályázat győztese 300 ezer, a második helyezett 200 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forint díjazásban részesül. A kiválasztott művek a Litera oldalán jelennek meg, a felolvasószínházi előadásokat pedig az Első Magyar Karanténszínház közvetíti élőben a TRIP-hajó oldalán, ahol az előadások később vissza is nézhetők.
Az írásokat a litera@litera.hu e-mail-címre várják KARANTÉNSZÍNHÁZ tárggyal. A pályázatokat csatolt dokumentumban, Word formátumban kell beküldeni úgy, hogy a dokumentumban szerepel a pályázó neve. További részletek a litera.hu oldalon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.